MNB: visszakapják a bankok a Sberbank-betétesek kártalanítására fizetett összegeket

Gazdaság

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) visszautalja a pénzintézeteknek a Sberbank Magyarország betéteseinek kártalanítása miatt kifizetett rendkívüli összegeket, közel 29,5 milliárd forintot március végéig – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-nek eljuttatott keddi közleményében.

Felidézték, hogy a magyarországi bankok tavaly májusig összesen 73,5 milliárd forintot fizettek be azért, hogy az OBA teljesíthesse kárkifizetési kötelezettségeit a Sberbank ügyfelei felé azok biztosított betétei után. Az OBA ugyanakkor a Sberbanktól kapott térülésből már 2022-ben 44 milliárd forintot visszajuttatott a hitelintézeteknek – fűzték hozzá.

A friss döntés alapján így a hitelintézetek száz százalékban hozzájutnak a Sberbank-ügyben korábban vállalt rendkívüli anyagi tehervállalásukhoz – erősítették meg.

Emlékeztettek arra, hogy az OBA rekordidő alatt, 10 munkanapon belül teljesítette kifizetéseit az érintett lakossági és vállalati betéteseknek, összesen 141,6 milliárd forintot. Ez volt az első alkalom, hogy a betétbiztosítónak ilyen nagy létszámú ügyfélkör számára kellett teljesítenie a jogszabály által előírt kártalanítást.

Az MNB arra is kitért, hogy a bank végelszámolója a biztosított betéteken felül 79,9 milliárd forintot fizetett ki magánszemélyek, mikro-, kis- és középvállalkozások számára március 10-ig. Ebben a körben még további 2,6 milliárd forint vár kifizetésre.

Az egyéb betétesek számára a végelszámoló 134,8 milliárd forintot teljesített, s még további 1,1 milliárd forint vár kifizetésre. Összességében így az ügyfelek – OBA-garancián felüli – betétköveteléseinek 98 százalékát fizette már meg a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) – összegezték.

A jogszabály szerint a betétbiztosító vagyonának fokozatosan növekednie kell a bankok által nyilvántartott biztosított, 100 ezer eurót meg nem haladó betétek állományához viszonyítva, s 2024 július 3-ig el kell érnie annak 0,8 százalékát. A mostani visszafizetés nem veszélyezteti e célszint elérését – hangsúlyozták a közleményben.