Varga MIhály

Varga Mihály: 2021 már a gazdasági növekedés éve lehet a német cégek szerint is

Gazdaság

Az országban működő német vállalkozások szerint is 2021 már a gazdasági növekedés éve lehet Magyarországon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) online fórumán csütörtökön Budapesten, ahol a kamara 2020-as konjunktúra jelentését mutatták be.

A tárcavezető kiemelte, hogy a kamara 900 tagvállalatával az ország legnagyobb bilaterális vállalati szövetsége. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a kamara és tagvállalatai partnerei a magyar kormánynak, és mindent megtesznek a magyar gazdaság újraindulásáért, a munkahelyek megtartásáért – mondta. Természetesnek nevezte, hogy a kilábalást-újraindulást a bizonyítottan jól működő kapcsolatokra építsék, amilyenek a német-magyar kapcsolatok.

“A jó együttműködés, a közös munka, a folyamatos egyeztetések eredménye, hogy a kamara tagvállalatai a kormányhoz hasonlóan úgy látják, a jövő év már ismét a gazdasági növekedés éve lehet” – jelentette ki Varga Mihály.
Ismertette: a kamara legfrissebb, októberi felmérése szerint a következő 12 hónapban a tagvállalatok mintegy 63 százaléka számít üzleti helyzetének javulására. A cégek 50 százaléka pedig úgy ítélte meg, hogy egy éven belül eléri a válság előtti árbevételi szintet. Van bizonytalanság a tervekben – mondta -, mivel nem lehet tudni a vakcina érkezésének idejét; a kisérletek alapján 2021 első felében lesz lehetőség a védőoltások elindítására.

A miniszter kiemelte: Németország hosszú évek óta a legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, ez nem fog változni a következő években sem. Magyarország teljes külkereskedelmi forgalmának egynegyedét Németországgal bonyolítja, ez a magyar exportban 28 százalékos, az importban 25 százalékos arányt jelent. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly több mint 4 százalékkal 56 milliárd euróra nőtt. Ezen belül a magyar export 30 milliárd eurót tett ki, ez mintegy 6 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest – ismertette. Magyarország kereskedelmi többlete tavaly 33 százalékkal 3,7 millió euróra nőtt. Az idei első nyolc hónapban 11 százalékkal esett vissza a kétoldalú forgalom a járvány miatt.

Varga Mihály változatlan ténynek nevezte, hogy Németország a legnagyobb tőkebefektető az országban. A legutóbbi adatok szerint 2863 német irányítású cég működik Magyarországon, amelyek 220 ezer embert foglalkoztatnak. A kormány ezeknek megfelelően stratégiai partnerként tekint a német vállalkozásokra, a német-magyar kereskedelmi és iparkamarára.

Közlése szerint 51 német cég vesz részt a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjában, amelynek révén 24 ezer munkahelyet őriznek meg, és 75 millió euró értékű beruházás készülhet el 35 millió euró állami támogatással.

A magyar gazdaság jövőbeli teljesítményének emelkedéséhez jelentősen hozzájárulnak azok a beruházások, amelyeket a járvány ellenére megkezdtek, illetve folytatnak a német vállalatok – mondta Varga Mihály. Példaként említette a BMW debreceni új üzemét, az Audi győri napelem-parkját, a FAKT AG bezenyei feldolgozó-logisztikai központját, az Aldi pécsi szolgáltató-központját, a Schaeffler szombathelyi új üzemét, a Lidl ecseri központját, a Continental veszprémi tesztpályáját, valamint a Güntner-Tata és a Sick kunszigeti fejlesztését.

Az itt működő külföldi vállalatok is számíthatnak a kormányra, amely továbbra sem megszorításokkal, adóemelésekkel kezeli a válságot, hanem a támogatások bővítésével, adócsökkentésekkel, valamint az üzleti környezet javításával – húzta alá.

Kijelentette: számítanak arra, hogy a DUIHK és tagjai továbbra is rész vesznek a kormányzati szakpolitikák kialakításában, és az innovációra alapuló termelés minél szélesebb körű elterjesztésében.

Kérdésre közölte: jövőre az ideihez hasonlóan 3 százalék körüli éves átlagos inflációt várnak. A 2021-re elfogadott költségvetést a tárcavezető szerint biztosan korrigálni kell.

Sávos András, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke elmondta: a kormány a koronavírus-járvány első hullámában folyamatosan bevonta a kamarát az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által vezetett heti egyeztetésekbe, ahol meghallgatták és megvitatták egymás javaslatait. Reményét fejezte ki, hogy a következő hetekben és hónapokban is ilyen aktívan vehetnek majd részt ebben a munkában.

Kiemelte: Németország az egyik legfontosabb üzleti partere Magyarországnak, a két ország közötti forgalom az elmúlt hat évben megduplázódott. Az EU és Magyarország közötti viták remélhetőleg mihamarabb rendeződnek – jegyezte meg.

Dirk Wölfer, a DUIHK kommunikációs igazgatója a kamara legfrissebb felmérését ismertette: a magyar gazdaság kilátásaiban a DUIHK tagok 2021-től várják a javulást. A német cégek 60 százaléka a jelenlegi gazdasági helyzetet nagyjából kiegyensúlyozottnak tartja. A cégek egyharmada számít javulásra a saját üzleti helyzetében fél éven belül, a következő 12 hónapban viszont már a túlnyomó többség javulást vár.

A beruházási kiadásokat idén nem tervezik emelni, a többség inkább visszafogja, ahogy létszámbővítést sem terveznek az idén. A német cégek fele nem tudja, hogy mikor fogja elérni a járvány előtti foglalkoztatotti létszámot. A válság előtti árbevételi szintet az itt működő cégek fele egy éven belül tervezi elérni – ismertette.