Együttműködést kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a magyar tulajdonú ACPM IT Tanácsadó Zrt. 

„Ne követő üzemmódban legyünk” – Mindkét fél számára fontos együttműködési megállapodást kötöttek a Műszaki Karon

Egyetem

A negyedik ipari forradalom kapcsán előtérbe került a dolgok internetje, amely olyan egyértelműen beazonosítható elektronikai eszközöket jelent, amelyek képesek egy internet alapú hálózaton is kommunikálni egy másik eszközzel. Ezeket az otthonainkban is megtalálhatjuk, így nagy hangsúlyt kell fektetni a digitális adataink és készülékeink biztonságára, amely területen az ártó szándékú úgynevezett internetes bűncselekmények is előfordulhatnak.

Ezzel a területtel, azaz a kiberbiztonsággal és annak tanácsadásával foglalkozik az Audit Consulting Project Management az ACPM IT Tanácsadó Zrt., amelynek képviseletében Erdei Csaba kötött együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánjával, Husi Gézával. A felek nagy megtiszteltetésnek nevezték a partnerséget.

A fővárosi székhelyű cég egyébként komoly nemzetközi referenciákkal bír, hiszen Bécsen és Budapesten kívül a Közel- és Távol-Keleten valamint Afrikában is vannak érdekeltségeik. Többek között Kenya legnagyobb magánegyetemével is kapcsolatban állnak. A cég vezetője, aki egyébként Debrecenből származik és viccesen azt válaszolta a miért kérdésre, hogy túl azon, hogy Debrecen fejlődése impozáns, „okot keresett arra, hogy hazajárhasson végre.” Egy másik kérdésre pedig, hogyan lehet előre felkészülni a kibertámadások ellen Rab Árpád jövőkutató gondolatával válaszolt:

”Nem törvényszerű az, hogy az események után kullogjunk. Ne követő üzemmódban legyünk”

– azaz legyünk előrelátóak és ebben az lesz feladatuk, hogy felkészítsék az ilyen esetleges jövőbeni fenyegetettségekre az embereket.

Ezen kívül lehetőséget kapnak az egyetem külföldi diákjai arra, hogy a nyári gyakorlatukat az ACPM egyik másik országban lévő partnercégénél végezzék. A szerződés ünnepélyes aláírása után mindkét fél sikeres együttműködést vizionál a jövőben.

Együttműködést kötött a Debreceni Egyetem Műszaki Kara és a magyar tulajdonú ACPM IT Tanácsadó Zrt. 
Erdei Csaba és Husi Géza