A Corvinus diákjai faültetéssel tesznek a levegő tisztaságáért

Egyetem

Összesen 41 fát ültettek el idén ősszel a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai a JÖN Alapítvány támogatásával a Hármashatár-hegyen. Az Egy Fa, Egy Élet, Egy Jövő-projekt ezzel az akcióval kívánta felhívni a figyelmet az erdők védelmének, gyarapításának fontosságára és a fák levegőtisztaság megőrzésében betöltött szerepére.

Novemberben Budapest több kerületében (X., XIII., XV. kerületekben) is az egészséges határérték felett volt a szállópor-koncentráció, ennek is köszönhető, hogy egyes becslések szerint Magyarországon nagyjából 13 ezer ember esik áldozatául olyan betegségnek, amely a légszennyezettséggel áll közvetlen vagy közvetett kapcsolatban. A Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos végzős hallgatói ebből fakadóan, a levegő nagyobb fokú tisztaságának jegyében indították el Egy Fa, Egy Élet, Egy Jövő elnevezésű kezdeményezésüket, amelynek keretein belül végül 41 fát ültettek el az ősz folyamán a Hármashatár-hegyen, a járványügyi intézkedések betartásával. Mezriczky Marcell, Palánki Alexandra, Szántó Ruben és Vizi Gergely a JÖN Alapítvánnyal, valamint a helyi erdészettel működött együtt a nemes ügy megvalósításáért.

„Öröm volt látni, hogy a nem szakirányú képzésben résztvevő egyetemisták a felelős gondolkodás útján járva, az első lépésétől az utolsóig a gyakorlatban kiviteleztek egy, a klímavédelem szempontjából fontos projektet. Egyrészt nagyszerű lehetőség arra, hogy élesben megtapasztalják, milyen kihívásokkal kell szembenézni egy valódi karitatív munka megvalósítása kapcsán, másrészt mindig jelentős lépés, amikor egy társadalmi szintű probléma témaköre az oktatás bármely szintjére begyűrűzik, és a következő generáció elkezd felelősséget érezni és vállalni a saját jövőjével kapcsolatban” – mondta el a JÖN Alapítvány a projekt kapcsán.

A diákok akciója amellett, hogy felhívta a figyelmet a levegő tisztaságának fontosságára, kézzelfogható hatással lesz a levegőminőség alakulására: míg egy személyautó 20 ember oxigén szükségletét használja el 100 kilométeres távon kb. 1 óra alatt, addig a kifejlett fák 1 ember napi oxigénmennyiségét is képesek lesznek megtermelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük