Gázriasztó fegyverrel fenyegetett egy beteg egy orvost

Rendőrség

Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfival szemben, aki idén nyáron az egyik budapesti kórházban ittasan, gázriasztó fegyverrel támadt rá egy osztályvezető orvosra.

A vádirat szerint a vádlott 2022. július 23-án kora délután, erősen ittas állapotban megjelent egy budapesti kórházban, ahol vitatkozott egy osztályvezető orvossal, mivel úgy gondolta, hogy a hozzátartozója nem kapott megfelelő ellátást. A férfi a szóváltás során elővett egy gázriasztó fegyvert – amely külsőre működőképes lőfegyver kialakítású volt -, azt az orvosra fogta és megfenyegette, hogy lelövi. Ezt követően a két férfi dulakodott, amelynek során a sértett megpróbálta kicsavarni a férfi kezéből a fegyvert, majd a földre vitte a támadóját. A dulakodás során a fegyver elsült, sérülést azonban nem okozott. Az elkövető a földre kerüléskor eszméletét vesztette, ezért az orvos, és a helyszínre siető ápolók ellátták, majd értesítették a hatóságokat.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a 48 éves férfit fegyveresen elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. Az ügyészség emellett indítványt tett arra is, hogy a bíróság a vádlottal szemben korábban, más ügyben kiszabott 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el. A vádlott távoltartás hatálya alatt áll.

A felvételen a férfi megérkezik a kórházba, beszáll a liftbe, majd a cselekmény után már a rendőrök kísérik el.