Egy budapesti megállóban késelt a vádlott

Rendőrség

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 29 éves férfival szemben, aki 2021 januárjában ittasan, a saját társaságának egyik tagját késsel fenyegette, majd egy másik ismerősét egy újbudai megállóban mellkason szúrta, és ezáltal életveszélyesen megsebesítette.

A vádirat szerint a férfi 2021. január 9-én egy XI. kerületi áruháznál együtt italozott több, hajléktalan életmódot folytató ismerősével, mely során az egyikükkel már az áruház közelében összeveszett. A két férfi vitája dulakodásig fajult, később azonban egy időre megbékéltek egymással, és társaikkal együtt átmentek egy XXII. kerületi dohánybolthoz, ahol azonban ismét összeszólalkoztak. A vita során a vádlott elővette a nadrágján, egy tokban tartott kését, és azt támadóan a másik férfi nyakához emelte azzal a felszólítással, hogy kérjen bocsánatot. A férfinak sikerült ráfognia a vádlott kezére, majd hosszasan kérlelte, hogy tegye el a kést, míg végül a vádlott felhagyott a támadással.

Később a vádlott a társaság többi tagjával, villamossal a XI. kerületbe ment, ahol leszálltak a járműről, és folytatták az italozást. Ennek során a vádlott a társaság egy másik tagjával is összeveszett. A vita során a két férfi egymásnak ugrott, kölcsönösen lökdösték és szidalmazták egymást, míg a vádlott ebben az esetben is előrántotta a kését, és azzal egy határozott mozdulattal mellkason szúrta a sértettet. Ezt követően a vádlott elhagyta a helyszínt, a többiek pedig a sérült társukhoz mentőt hívtak.

A sértett a bántalmazás következében életveszélyes szúrt sérülést szenvedett, életét kizárólag a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség a 29 éves férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, valamint emberölés bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.

Kép: illusztráció.