Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a gyorséttermi betörővel szemben

Rendőrség

Egy 30 éves férfi tavaly ősszel, egy hónap leforgása alatt 8 budapesti, jellemzően gyorsétteremből, de mellette étteremből, üzletből, szállodából is tulajdonított el, vagy próbált eltulajdonítani értékeket, többnyire betöréses lopással.

A vádirat szerint a vádlott 2021. október és november között összesen 8 budapesti, jellemzően gyorsétterem, de mellette étterem, pékség, virágárusító sátor és szálloda sérelmére követte el a bűncselekményeket. Jellemzően újbudai és budafoki helyszíneket választott, de az I., a VIII., a XIX. és XIV. kerületben is követett el bűncselekményeket. A vádlott minden esetben elsősorban készpénzt tulajdonított el, de volt, hogy más értékeket, így köztük mobiltelefont, táblagépet és élelmiszert is magával vitt.

A gyorséttermekbe jellemzően a kiszolgáló ablakon keresztül, annak megrongálásával jutott be. Egyik esetben, egy XI. kerületi gyorsétterem ablakának zárját eltörte, majd az ablakon keresztül bemászott az üzletbe, és 100 ezer forint készpénzt vett ki a kasszából. A lopást azonban észlelte az üzlet alkalmazottja, akinek felszólítására a vádlott a pénzt visszaadta.

Volt, hogy a férfi ugyanazon az éjjelen, egymás után 5 gyorsétteremből, illetve üzletből tulajdonított el értékeket, főleg készpénzt.

A vádlott a bűncselekményekkel 8 sértettnek, mindösszesen több mint 250 ezer forint kárt okozott, és ezen felül még 150 ezer forint volt a további veszélyeztetett érték.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 30 éves férfit 8 rendbeli üzletszerűen és több esetben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A kerületi ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben korábban, más ügyben kiszabott 6 hónap felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el. A vádlott jelenleg letartóztatásban van.