Az újbudai rendőrök elfogtak egy rablót

Rendőrség

A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki az utcán megtámadott egy járókelőt, hogy megszerezze a táskáját. Az elkövető társát még keresik.

Egy nő 2020. március 26-án délután Budapest XI. kerületében, a Váli utcában megszólított egy járókelőt, aki nem állt meg, hanem szó nélkül továbbment. Az elkövető ezért a nő után ment, és ököllel többször megütötte, majd megragadta a táskáját és megpróbálta kitépni a kezéből. Miután nem tudta elvenni a sértett táskáját belenyúlt, hogy abból lopjon, de ez sem sikerült neki. Eközben a sértett segítségért kiabált, amit egy férfi meg is hallott. Amikor észrevette az elkövető, hogy a nő segítségére siet egy szemtanú, elengedte a sértettet, valamint a táskáját és elmenekült.

Pár perccel később azonban visszatért egy ismeretlen férfi társaságában, majd üvöltözött és szidalmazta a sértettet, miközben egy üveggel a kezében hadonászott. Ezután a sértett elsietett a helyszínről.

A nő másnap feljelentést tett a rendőrségen, majd a kapott személyleírások alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították a 31 éves, budapesti B. Vivient, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ennek hatására B. Vivien önként megjelent a kerületi rendőrkapitányságon, ahol a nyomozók rablás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az újbudai rendőrök a nőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társát továbbra is keresik.

police.hu