Orosz és ukrán zenekarok Budapesten az A38 hajón

Party Zone

Két orosz zenekar, az SBP4 és a Pornofilmy, valamint egy ukrán együttes, a Nervy is koncertet ad a következő hetekben Budapesten, az A38 hajón.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta az oroszországi és ukrajnai művészeti élet számos képviselője, sok zenekar is kénytelen volt elhagyni hazáját. Köztük az orosz SBP4 március 19-én, az ukrán Nervy március 21-én, a szintén orosz Pornofilmy pedig április 16-án lép fel a budapesti A38 hajón és áll ki az erőszak ellen – közölte a szervező Livesounds kedden az MTI-vel.

Először játszik a magyar fővárosban a legismertebb orosz indie zenekarok egyike, az SBP4 (Szamoje bolsoje prosztoje csiszlo, amely a legnagyobb prímszám orosz elnevezése). A csapatot 2006-ban alapította Kirill Ivanov és az EU névre hallgató duó. Az SBP4 lendületes, pszichedelikus felütésekkel tarkított elektronikus zenét készít, amibe afrikai ritmusokat, hip-hop breakeket, funkos gitárfutamokat és diszkós elemeket kevernek. A zenekar eredetileg Szentpéterváron működött, ahonnan a háború kezdete után nem sokkal elköltöztek. Már az ukrajnai invázió másnapján közleményt adtak ki közösségi média csatornáikon, amelyben elítélték az orosz agressziót, és hangsúlyozták, hogy a háborút nevén kell nevezni, és minél hamarabb meg kell állítani. A zenekar ezúttal Nyicsevo bolse nyet című új albumát és persze jó néhány régebbi dalát hozza a turnéra, és Budapest után egy nappal, március 20-án Bécsben is koncertet ad.

A 2010-ben alakult ukrán Nervy hatalmas népszerűségnek örvend hazájában és háborúellenes kiállásáról is ismert. Koncertjein a korábbi sikerszámok mellett mostanában legújabb, Slam and Depression című stúdióalbumáról hangzanak el dalok. Fennállásuk során bejárták már a FÁK-országait és Európát is, több ezer koncertet adtak és számos fesztiválon is szerepeltek.  A frontember Zsenya Milkovszkij által vezetett Nervy rockzenéjét Bécsben március 21-én, a budapesti A38 hajón március 26-án hallhatja a közönség.

Április 16-án a punk rockot képviselő Pornofilmy érkezik Budapestre. A legnépszerűbb oroszországi rockzenekarok egyike Dubnóból indult 2008-ban, eddig tizenhárom kiadványa, lemeze, köztük nyolc stúdióalbuma jelent meg. A csapatot Vlagyimir Kotljarov énekes, Vjacseszlav Szeleznyev szólógitáros, Alekszander Ruszakov ritmusgitáros, Kirill Muravjov dobos és Alekszander Agafonov basszusgitáros alkotja. Dalszövegeik erősen átpolitizáltak, kiállnak az egészséges életmód mellett: minden tag vegetáriánus, nem isznak alkoholt, nem drogoznak és nem dohányoznak.

(MTI)