z. kárpát dániel

Szülőtámogatási járadék bevezetését sürgeti a Jobbik

Ország

A Jobbik által már korábban javasolt szülőtámogatási járadék bevezetését sürgette keddi online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.

Hangsúlyozta: válságidőszak elején, közepén van az ország, minden normálisan gondolkodó emberben elemi az igény, hogy támogathassa hozzátartozóit. Erre adna módot a javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a már befizetett személyi jövedelemadónk 10 százalékával támogathassuk szüleinket – érvelt.

Szerinte a költségvetési mozgástér megengedné a javaslat megvalósítását, és mivel ezt az adóösszeget már befizettük, gyakorlatilag egy átrendezésről lenne szó.

A jobbikos politikus kifogásolta, hogy a nap folyamán a parlament gazdasági bizottságban a kormánypártiak “tömeges tartózkodással” akadályozták meg a javaslat plenáris tárgyalását. Z. Kárpát Dániel szerint a “családvédő és masszívan jobboldali” javaslat elfogadása szép gesztusa lenne a generációk közötti szolidaritásnak, szakmai ellenérv nemigen merülhet fel ellene, keresztülvitelének egyetlen akadálya a kormányoldali támogatás hiánya.

Ilyen volt a Tokaji Bornapok 2022-ben – képek