Minél idősebb és minél kisebb településen él valaki, annál valószínűbb, hogy a Fideszre szavazna

Ország

Noha a Szájer-botrány megbillentette kicsit a szavazási hajlandóságot a Fidesz esetében, a HVG.hu által közölt februári és áprilisi Medián-felmérés azt mutatja, hogy a megkérdezett szavazókorú népesség (a minta ezerfős, reprezentatív, a felmérést telefonon végezték) nagyobb százaléka (februárban 39, áprilisban 40 százalék) szavazna inkább a Fidesz–KDNP-re – írja a telex.

A pártra szavazók aránya egyébként növekedett, egy százalékkal, az ellenzéki közös lista esetében azonban még ennél is jelentősebb a szavazók arányának változása. Míg az ellenzéki listára februárban csak 30 százalék voksolt volna egy most vasárnapi szavazáson, áprilisban azonban már 36 százalék mondta, hogy az ellenzéki listát választaná.

Jelentős a megoszlás a szavazási szándékban életkor, iskolázottság és vidék-város felosztás szempontjából is:

– A legkisebb településeken, vagyis a községekben élők szavaznának a legnagyobb arányban (47 százalék) a Fideszre, ezzel együtt itt a legalacsonyabb az ellenzéki közös listát támogatók aránya is: csak 24 százalék.

Az ellenzékre Budapesten szavaznának a legtöbben (45 százalék), míg a Fideszre ugyanitt csak 34 százalék voksolna, a megyei jogú városokban 45 százalék az ellenzéket választók aránya (a Fideszt mellett 38 százalék döntene), míg egyéb városokban 37 százalék választaná az ellenzéki összefogást, és már 40 a Fideszt.

– Minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel támogatja a Fideszt.

A kutatási eredmények szerint míg a 18–29 évesek csak 20 százaléka szavazna a pártra, addig a 40–49 évesek már 46 százalékban szavaznának rájuk, a 65 évnél idősebbek pedig már 50 százalékban.

– Az iskolai végzettség alapján is jelentős a megoszlás: a 8 osztályt vagy szakmunkásképzőt végzettek szavaznának a legnagyobb arányban (53 százalékban) a Fideszre, míg a főiskolát, egyetemet végzettek körében csak 31 százalék szavazna rájuk, 46 százalék pedig az ellenzéki összefogást támogatja.

További részletek a telex beszámolójában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük