Negyvenéves lemezét játssza a KFT a Magyar Zene Házában

Kultúra

Negyvenéves lemezét, az Üzenet a liftből/A fodrász című anyagot játssza el a KFT zenekar június 10-én a Magyar Zene Házában. A koncerthez kiállítás kapcsolódik.

“A tervek szerint a lemez mind a tíz számát elő fogjuk adni, és meglepetésekkel is készülünk. Az esemény a Magyar Zene Háza kezdeményezésére valósul meg, izgalmas lesz először ebben a különleges térben játszani” – mondta Márton András, a KFT vezetője, dobosa az MTI-nek.

A koncert illeszkedik a KFT 2012-ben az A38 hajón kezdett lemez (újra)bemutató koncertsorozatába, ugyanakkor most először fordul elő, hogy egy korábbi albumot (2013 után) immár másodszor vesznek elő.

Az Üzenet a liftből/A fodrász a KFT második stúdióalbumaként jelent meg 1983-ban. Két önálló egységből áll, számos olyan dallal – a címadó számok mellett például a Milyen kegyetlen a szerelem; A pénztárcámat; A lány, aki nincs -, amely azóta klasszikussá vált.

Márton András felidézte, hogy másmilyen lemezt akartak csinálni, mint amilyen az 1981-ben megjelent debüt, a Macska az úton volt. “Az sok szempontból egy nyers, ösztönös anyag volt, az Üzenet… sokkal cizelláltabb, kidolgozottabb lett, hangzásában nagyon különbözik tőle. Tudat alatt valamennyire mindig befolyásoló tényező a világban éppen jelen lévő izgalmas, kreativitást, új energiákat árasztó zene, ez a lemez is nyomokban tartalmazhat külső hatásokat, például a Police együttesét”.

1983, az Üzenet a liftből/A fodrász megjelenésének éve izgalmas időszak volt a KFT számára, hiszen Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként Kubában turnéztak, Márta Istvánnal együttműködve pedig WYX néven egy kísérletező jellegű kislemezt adtak ki.

A KFT a nyár eleji koncertet szeretné akusztikailag kicsit másképp felépíteni, mint általában, amire a Magyar Zene Háza termének egyedi berendezése alkalmat ad. “Érdekes lehet, ha a hangfalakat nemcsak frontálisan, hanem különböző pontokon helyezzük el, emellett az üvegfal vagy a háttérfüggönyök a látvánnyal való izgalmas játékot kínálják”.

A KFT a koncerteken túl egyéb módon is szeret kapcsolódni az adott helyszínhez, kihasználva annak adottságait. Így vetődött fel részükről egy kiállítás megszervezésének gondolata, amire a Magyar Zene Háza szervezői fogékonyak voltak.

“Felmértük, az épület mely tereit tudnánk használni arra, hogy bemutassuk régi színpadi jelmezeinket, plakátjainkat, fotókat, videófelvételeket és más kapcsolódó dolgokat a KFT több mint negyvenéves történetéből. Nagyon sok tárgyat őrzök otthon, figyeltem arra, hogy ezek épségben megmaradjanak, de előfordult, hogy egyszerűen elporladtak az idő múlásával” – fejtette ki Márton András. A KFT-kiállítás május 26-tól két héten át lesz látható a Magyar Zene Házában.

Megjegyezte, hogy a régi hangszerek egy részét, például II. Lengyelfi Miklós elektromos bőgőjét és Márton András dobfelszerelését nem tudják kiállítani, mert azóta is azokon játszanak.

A zenekar – amelynek legismertebb dalai közé tartozik az Afrika és a Balatoni nyár – eddig tizenegy stúdiólemezt készített, az utolsó a 2008-ban megjelent A Bábu visszavág volt. A zenekar jelenleg új számokon dolgozik – a Te vagy címűt már koncerten is szokták játszani -, idén újabbak bemutatása és egy stúdióalbum megjelenése várható. A KFT az elmúlt másfél évtizedben fellépett a Budapest Sportarénában, a Müpában és az Operaházban is.

A KFT-ben Laár András énekel és gitározik, Bornai Tibor énekel és billentyűs hangszereken játszik, II. Lengyelfi Miklós basszusgitározik, Márton András pedig dobol.

(MTI)