Március közepén nyílik meg a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont

Kultúra

Március közepén nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont a műemléki védettségű egykori Postapalotában; az épület belső felújítása során restaurálták a lépcsőházak különleges kidolgozású korlátait, a kovácsoltvas kilincsekkel díszített tölgyfa kapukat, és sikerült működő állapotban megőrizni a palotában működő páternosztert is – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

Az év végén is fokozott ütemben zajlik a Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum, azaz a Széll Kálmán téren álló volt Postapalotában helyet kapó, Európában mind technológiai, mind muzeológiai szempontból párját ritkító Pénzmúzeum belső tereinek kiépítése – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Pénzmúzeum létrehozásával a pénzhasználattal kapcsolatos történeti és gyakorlati tudás átadásának központját, a hazai pénzügyi témájú köznevelés fellegvárát kívánja kialakítani a Magyar Nemzeti Bank. A jövőbe mutató, ambiciózus tervek megvalósításához nemcsak egy korszerű, a látogatók interaktív bevonására épülő muzeológiai koncepcióra volt szükség, de a kiállításnak helyet adó fizikai térnek is különleges szempontoknak kellett megfelelnie.

A volt Postapalota műemléki védettséget élvező épülete az elmúlt években teljes felújításon esett át. A kivitelezők külön restaurációs tervet dolgoztak ki a homlokzati díszítőelemek helyreállítására, valamint az asztalos, a kőműves és a kovácsoltvas munkákra.

A műemlékvédelmi helyreállítást követően, jelenleg is nagy lépésekkel halad a Pénzmúzeum kiállító- és élményterének kivitelezése, mely különböző különleges technológiai és belsőépítészeti megoldásokat sorakoztat fel. A legkorszerűbb digitális muzeológiai eszközök és élményelemek telepítése mellett a múzeumnak biztonsági szempontból is rendkívül magas elvárásoknak kell megfelelnie, hiszen itt található az MNB nagyértékű érmegyűjteménye, és egy igazi aranyrúd is – olvasható az összegzésben.
A közlemény szerint a kiállítás kezdetén a látogatók egy vitrinben elhelyezett, vékonyra kihúzott aranyszálra figyelhetnek fel, mely a vitrinből kilépve, a padlón fénycsíkként mutatja a kiállítás bejárási útvonalát. A Pénzmúzeum fontos eleme az Aranybánya elnevezésű interaktív tudásállomás és közösségi tér, amely előzetes regisztráció nélkül is látogatható. Az érdeklődőknek a múzeumban lehetőségük nyílik arra is, hogy saját kezükbe vegyenek és megemeljenek egy valódi aranyrudat.

A 2022. március 15-én megnyíló Pénzmúzeumról bővebb információk a múzeum honlapján és Facebook-oldalán találhatók – áll a közleményben.

 

MTI