A teljes szereplőgárda megjelent azon a szakmai vetítésen, amelyet a Los Angeles-i Hammer múzeumban tartottak múlt héten. A négyszereplős film nem akármilyen neveket vonultat fel – a rendező és az Angela-t alakító Olivia Wilde mellett, Penélope Cruz, Seth Rogan és Edward Norton is személyesen vett részt a különleges Hollywood-i eseményen.
A meghívás (The Invite) című film egy spanyol színpadi játék (Cesc Gay: Los vecionos de arriba) filmes adaptációja. Egy ilyen kevés szereplős, gyakorlatilag egy térben játszódó művet – még ha a hivatalos műfaji megnevezés szerint szexvígjáték-dráma is -már önmagában is rizikós vállalkozás filmvászonra vinni a vizuálisan túltöltött, ingergazdag világunkban. A film csakis úgy működhet, ha a profin megírt, feszes forgatókönyv és a kiváló rendezés mellett, jól castingolt, egyenrangú kvalitású, kitűnő színészek adják a szereplőgárdát. Olyanok, akik nem csak egyénileg bírnak erős színészi jelenléttel, hanem az összjátékban is briliánsak. Nos, az Invite minden feltételnek megfelel.
Már az első jelenetek is jól működnek. Olivia Wilde, tudja, hogyan kell élesre csiszolni verbálisan és vizuálisan is egy túlfűtött dialógust, amelyet aztán a következő jelenet in medias res kezdése a tetőponton szakít félbe és máris éleződik az újabb drámai szituáció. És ez egészen a film végig így megy, sőt, láthatóan ezekkel az egymásra épülő, fokozódó jelenetváltásokkal teszi dinamikussá a film dinamikáját a rendező.
A színészi játékot nem lehet eléggé méltatni. Lehetséges, hogy Wilde színészvezetésében rejlik a titok, de az biztos, hogy minden szereplő alakítása jól megmunkált és megalapozott, úgy működnek együtt, hogy közben markánsan megtartják saját karakterüket. Joeban (Seth Rogen) már csak pislákol a láng, mind férjként, mind zenészként, amelyet vastagon fed az elégedetlenség, szarkazmus és állandó belső harag. Filmbéli felesége Angela (Olivia Wild) erre reagál minden apró gesztussal, ideges természete már-már kényelmetlenül zavaró. Őt ellensúlyozza Penélope Cruz Piña karaktere, a magabiztos spanyol nő, akinek határozott elképzelése van a szexualitásról, a nők jogairól és a párkapcsolatokról. Penélope brilliroz a szerepben, megtartva a karakter egyensúlyát, ott tesz rá és fogja vissza a temperamentumot, ahol szükséges. Mellette tökéletes súly a mérleg másik oldalán a párját alakító, kicsit visszahúzódónak tűnő, de meglepő rejtett tartalékokkal bíró Edward Norton (Hawk).
A vetítést követő színpadi beszélgetésen meggyőződhettünk arról, hogy a szereplők közti kémia a való életben, a négy színész között is tökéletesen működik. A beszélgetés szakmai mélységeket érintve volt egyszerre szórakoztató és harmonikus, Olivia, Seth, Penélope és Edward ugyanazzal a dinamikával vitték a párbeszéd szálát, mint amit a filmvásznon láthattunk tőlük. Wilde megosztotta, hogy a forgatások általános gyakorlatával ellenkezően rendezőként úgy döntött, hogy nem ugrálva a jelenetek közt, hanem a forgatókönyv lapjait követve rögzítik a jeleneteket. Ezzel a lépéssel megteremtette azt a folyamatosságot, hogy a szereplők valójában benne éltek a karakterek bőrében és gyakorlatilag napról napra, folyamatában élték meg a történetet és karaktereik jellemefejlődését – akár egy színpadi előadás során.
A forgatókönyv (és az eredeti színdarab) kérdésfelvetései olyan súlyosak, hogy a filmet valójában minden, sok éve házasságban élő ember számára érdemes lenne levetíteni. A kulcsmondat Penélope karakterének szájából hangzik el, amikor azt mondja Joenak és Angelanak, hogy el lehet dönteni egy nem működő házasság vagy kapcsolat egy pontján, hogy “elkezdesz egy új kapcsolatot vagy elkezdesz egy új kapcsolatot azzal az emberrel, aki melletted van.” A film üzenete, hogy amíg ezt nem tudjuk eldönteni, addig marad az elégedetlenség, a düh, a frusztráció (amelyet a Seth Rogen és Olivia Wilde páros hitelesen testesít meg filmben), ami meggátol minket abban, hogy – együtt vagy külön – de boldogok lehessünk.
