A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy budapesti nő ellen, aki nem tudta elfogadni férje válási szándékát, és késsel támadt az alvó férfira.
A vádirat szerint az 55 éves nő 34 éve házasságban élt férjével, akivel a 2021 előtti években megromlott a házassága, gyakran veszekedtek – olvasható a Fővárosi Főügyészség hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében.
A férj többször felvetette, hogy éljenek külön, felesége azonban ebbe nem egyezett bele. A férfi végül 2021 novemberében közölte, hogy el szeretne válni. A vádlott ezt nem tudta elfogadni, de végül megállapodtak, hogy házassági évfordulójukig együtt maradnak, majd azt követően külön költöznek. Az évfordulóra tekintettel néhány napra elutaztak Horvátországba, ahol a nő megpróbálta meggyőzni a férjét arról, hogy folytassák a kapcsolatukat, a sértett azonban ragaszkodott a váláshoz.
A feleség nem tudta elfogadni, hogy elhagyják, és egy 2022 júliusi hajnalon két kést vett magához, és az egyikkel kis erővel megvágta a még alvó férje nyakát. A sértett erre felébredt. A vádlott azt mondta neki, hogy ha elhagyja, megöli őt. A férfi némi dulakodás után el tudta venni a késeket a vádlottól, és hívta a 112-es segélyhívót – áll a közleményben.
Az ügyészség közlése szerint a férfi a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett, figyelemmel azonban a támadás módjára, eszközére, a támadott testtájékra, a bántalmazás súlyosabb eredménnyel, a sértett halálával is járhatott volna, annak elmaradása a sértetti védekezésnek és a véletlennek volt köszönhető. A Fővárosi Főügyészség a távoltartás hatálya alatt álló nőt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
A főügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozza, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a nő nem bocsátható feltételes szabadságra – közölték.