különleges díszkandalló

A Budavári Palota rekonstrukciója során különleges kandallókat találtak

Helyi hírek

Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák – tájékoztatta a Várkapitányság csütörtökön az MTI-t.

A Budavári Palota rekonstrukciójának előkészítése során zajlik az épületegyüttes falainak, pincéinek és elzárt tereinek kutatása, további értékes leletek is előkerültek – írták.

Az összegzés felidézi, hogy a Nemzeti Hauszmann Program egyik legfőbb célja a Budavári Palota teljes rekonstrukciója, hogy a látogatók ismét a századfordulós fényében csodálhassák meg az épületegyüttest. “Az eredetivel megegyező rekonstrukcióhoz elengedhetetlen, hogy megismerjük azokat a századfordulós részleteket, amelyeket nem érintettek a háború utáni, ideológiai okokból történt leegyszerűsítő átépítések” – tartalmazza a közlemény.

A falkutatási munkálatok mellett a Várkapitányság szakemberei és a velük dolgozó szakértők több helyen is folytatták az épületegyüttes pincéinek és elzárt tereinek vizsgálatát. A déli, D és F jelű épületeket összekötő közműalagútban majdnem hetven év után bukkantak a palota egykori kandallóinak több, felbecsülhetetlenül értékes darabjára. A kandallók többsége kisebb sérülésekkel vészelte át a második világháború pusztításait, még az 1940-es évek legvégén is eredeti helyükön voltak, azonban a palota épületének jelentős bontási munkálataikor valamennyit szétszedték. A most fellelt faragottkő-elemek feltehetően akkor, a palota bontásakor kerülhettek mai helyükre. Az egykori kandallók legdekoratívabb részét feltehetőleg elrejtették vagy a több száz kilós tömböket sikertelenül próbálták elszállítani a pincealagúton keresztül. A folyosót később közműalagúttá szűkítették, így hosszú évtizedekre teljesen elzárták az értékes kőfaragványokat a külvilágtól.

különleges díszkandalló
Különleges díszkandalló maradványai a Budavári Palota alatti közműalagútban 2022. május 12-én. Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák. MTI/Mónus Márton

A most feltárt leletek beazonosításakor kiderült, hogy a legnagyobb, 16 darabból álló csoport a századfordulón a krisztinavárosi szárny egykori helyiségeibe, az Andrássy- és a Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit tartalmazza. Ezeken felül előkerült két különösen szépen faragott darab a királyi lakosztály és az első fejedelmi lakosztály között elhelyezett ebédlő márványkandallójából is. Egy további, szépen megmunkált elem az ebédlő és a Szent István-terem között elhelyezkedő Cercle-terem sarokkandallójához tartozott – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Királyi Palotában elhelyezett korszerű kandallókat légfűtésre is használták, stílusuk és színviláguk mindig összhangban volt annak a teremnek a kialakításával, amelybe kerültek. A kandallókat egykoron Seenger Béla szobrászművész, kőfaragómester készítette, aki maga végezte el az összes szobrászmunkát a gazdagon kifaragott kőtömbök fényezésével, csiszolásával együtt. A kandallók magyar fehér márványból, más esetben pedig gyüdi márványból készültek. Seenger Béla munkásságáért 1903-ban megkapta az Országos Ipartestület aranyérmét, Ferenc József pedig a császári és királyi udvari kőfaragó címet adományozta neki.

különleges díszkandalló
Különleges díszkandallók maradványai a Budavári Palota alatti közműalagútban 2022. május 12-én. Hetven év után találták meg a szakemberek a századfordulós Budavári Palota különleges kandallóinak maradványait, a most feltárt leletek az Andrássy- és Deák-előcsarnokokba készített kandallók elemeit is tartalmazzák. MTI/Mónus Márton

Az épületegyüttesen végzett szondázó falkutatási és alapfeltárási munkáknál már korábban több olyan lelet is előkerült, amelyek segítenek meghatározni, hogy milyen színű, anyaghasználatú és textúrájú volt a századforduló idején bővített palota. A szakemberek megtalálták a többi között a Hauszmann-kori épület tetejét díszítő palák darabjait, a konyhai, cukrászati és egyéb kiszolgálóhelyiségek zöld betétes és mintázott, fehér keramit padlóburkolatait, valamint ugyanezen helyiségek színes mintázatú Zsolnay-falburkolatainak néhány jellegzetes darabját is – közölte a Várkapitányság.

A “sbfgjgkhgfdesss” című cikket több kormányközeli megyei portál is lehozta