Plakátokon mutatják be a koronavírus hatását Hajdúböszörményben

Helyi hírek

Hazánk és így Hajdúböszörmény is több, mint egy éve küzd a koronavírus okozta COVID-19 világjárvánnyal. Most, a harmadik hullám elmúltával kissé fellélegezhetünk, és ez egyben lehetőséget ad számunkra, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik részt vettek a pandémia elleni küzdelemben – mondta sajtótájékoztatóján  Kiss Attila, polgármester.

Köszönettel elsősorban az egészségügyi dolgozóknak tartozunk. Orvosaink, egészségügyi szakdolgozóink heroikus munkája nélkül nem küzdhettük volna le a járványt. Emellett természetesen köszönet illeti Hajdúböszörmény valamennyi polgárát is, hiszen fegyelmezettségük, együttműködésük lehetővé tette, hogy vigyázzunk egymásra és megállítsuk a járvány terjedését.
A kiállítás plakátjai is ezt a köszönetet hivatottak tükrözni, bemutatva a pandémia hatásait és az egészségügyi dolgozók elhivatott munkáját.
Meggyőződésünk, hogy a járvány – szörnyűségei ellenére – közös összefogásunk és küzdelmünk által mégjobban megerősítette Hajdúböszörmény közösségét. Továbbra is vigyázzunk egymásra!
A Hajdúböszörményi Egészségfejlesztési Iroda munkájának köszönhetően megvalósuló plakátkiállítás 2021. június 2. (péntek) napjától térítésmentesen látogatható a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház előterében, nyitvatartási időben hétköznapokon 8:00 és 18:00 óra között. – tette hozzá Dr. Erdős András, ügyvezető