Maia Sandu moldovai elnök Bukarestben tárgyalt a járványügyi helyzetről és az oltásokról

Európa
Koronavírus

Maia Sandu moldovai elnök kedden Bukarestben tárgyalt Klaus Iohannis román államelnökkel és Florin Citu miniszterelnökkel a járványügyi helyzetről és az oltásokról. A felek egyebek mellett megtárgyalták, milyen feltételek mellett olthatják be magukat Romániában a moldovai-román kettős állampolgárok.

Maia Sandu előbb Klaus Iohannis román kollégájával folytatott megbeszélést. A román elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis elmondta, hogy Románia marad Moldova legfontosabb partnere, erről tanúskodik a koronavírus-járvány idején Bukarest által Chisinaunak nyújtott jelentős támogatás, amely 2,3 millió euró értékű orvosi és védő felszerelésből állt, illetve 200 ezer oltásból. A következő időszakban Románia 6 ezer tonna gázolajat is szállít Moldovának a gazdák támogatására.

Iohannis ismét határozott támogatásáról biztosította a Maia Sandu által képviselt reformokat. Jelezte, hogy Bukarest továbbra is támogatja Moldova közeledését az Európai Unióhoz.

Maia Sandu megköszönte a román támogatást, és megerősítette, hogy folytatni fogja “a demokratikus és európai szellemű reformokat”.

A felek abban állapodtak meg, hogy folytatják a kétoldalú tárgyalásokat az energia, a szállítás, az oktatás és az egészségügy területén, hiszen a cél az, hogy Moldova fejlődése fenntartható legyen és “visszafordíthatatlanul csatlakozzon az ország az európai térséghez” – olvasható a román elnöki hivatal közleményében.

Maia Sandu ezt követően Florin Citu román miniszterelnökkel találkozott. Citu a megbeszélés után egy közösségi oldalon tett bejegyzésben közölte: megtárgyalták, hogy milyen feltételek mellett oltathatják be magukat Romániában a moldovai-román kettős állampolgárok függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e romániai lakcímmel. A kormányfő egyéb részleteket nem közölt a feltételekről.

(MTI)