Az ELTE-re látogatott a pekingi egyetem küldöttsége

Egyetem
A világ 12. legjobb egyetemének számító intézmény képviselői hallgatócseréről szóló szerződést írtak alá Budapesten.

Március végén az ELTE-re látogatott a Pekingi Egyetem küldöttsége, a Gong Qihuang elnök vezette delegációt Borhy László rektor, Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes és Ye Qiuyue kínai kapcsolatokért felelős rektori megbízott fogadta, a találkozón részt vett Knyihár Eszter, az ELTE Nemzetközi Stratégiai Iroda vezetője is. Az ELTE és a Pekingi Egyetem közti bilaterális és Erasmus-kapcsolatok 2004-ig nyúlnak vissza. A kétoldalú együttműködés keretében a felek most egy hallgatócseréről szóló szerződést írtak alá, emellett további együttműködési lehetőségek feltérképezését kezdték meg.

Az 1898-ban alapított Pekingi Egyetemet Kína legjobb felsőoktatási intézményeként tartják számon, a Quacquarelli Symonds értékelése alapján a világ 12. legjobb egyetemének számít. Hat karán több mint 48 ezer hallgató tanul, oktatóinak száma meghaladja a 12 ezret, közülük 123-an a Kínai Tudományos Akadémia és a Kínai Mérnöki Akadémia tagjai.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem összesen 34 kínai felsőoktatási intézménnyel ápol bilaterális vagy Erasmus-kapcsolatot. A 2022/23-as tanév tavaszi szemeszterében összesen 315 kínai hallgató tanul az ELTE-n, a Stipendium Hungaricum program keretében 58-an, közülük 34-en programtervező informatikusként.