Négy gyakorlóiskola újul meg csaknem 1,81 milliárd forintból a Széchenyi István Egyetem és az ELTE közös projektjének részeként

Egyetem

Négy gyakorlóiskola újul meg 1,77 milliárd forint európai uniós támogatásból a Széchenyi István Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös projektjében. A fejlesztések egyebek mellett energetikai korszerűsítést, akadálymentesítést és eszközbeszerzést foglalnak magukban.

A Széchenyi István Egyetemnek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban a Széchenyi-egyetem 451,43 millió, az ELTE pedig 1,319 milliárd forint támogatást nyert el. Megújul a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolája, az ELTE budapesti Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziuma, a Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolája, valamint a Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskolája.

A tájékoztatás idézi Kovács Zsoltot, a Széchenyi István Egyetem kancellárját, aki szerint az Öveges-iskolában azon dolgoznak, hogy az ország leginnovatívabb iskolája legyen, élményalapú oktatással népszerűsítse a fiataloknál atermészettudományos ismereteket.

A mostani beruházással olyan, a fenntarthatóságot szolgáló fejlesztések valósulnak meg, amelyek révén a gyerekeknek, az iskola dolgozóinak és a pedagógushallgatóknak komfortos, modern környezetet teremtenek – tette hozzá.

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja szerint a beruházás jelentősen hozzájárul a további fejlődéshez. Mindez nemcsak a gyerekek és a pedagógusoknak fontos, a gyakorlóiskolák helyzetének a tanítóképzés szempontjából is kiemelkedő a jelentősége – hangsúlyozta.

Az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolában a beruházás tartalmazza az intézmény energetikai korszerűsítésének első ütemét, amely a nyílászárók részleges cseréjét, épületgépészeti felújításokat, radiátorcseréket, napelemes rendszer kialakítását és padlásfödém-szigetelést is magában foglal. Emellett hűtési-fűtési rendszereket, köztük az informatikai terem klimatizálását is kiépítik.

Több helyiségben kicserélik a burkolatot, korszerűsítik a tornatermet és az öltözőket. Akadálymentesítik az épületet, árnyékolják a sportudvart, felújítják a hátsó udvart, valamint bútorokat és eszközöket szereznek be.

A budapesti Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban elsősorban az elektromos hálózat, a világítás és az informatikai hálózat újul meg, emellett digitális oktatási eszközöket szereznek be, valamint felújítják a bejáratot és a portát.

A Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában az aula és a hozzá kapcsolódó vizesblokkok, a rendezvényterem, az informatikai tantermek rekonstrukciója, valamint biztonsági kamerarendszer kialakítása valósul meg.

A speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskolában az eszközfejlesztés mellett elsősorban a közösségi terek modernizálására és az akadálymentesített terek fejlesztésére fókuszálnak.

Mindezek mellett más pályázatok révén az ELTE további három gyakorlóiskolája is megújul – olvasható a közleményben.