Semmelweis Egyetem: Indul a Szenior Akadémia ötödik szemesztere

Egyetem

Már lehet regisztrálni az október 4-től kezdődő Szenior Akadémia ingyenesen látogatható, online programsorozatának újabb, őszi szemeszterére. A Semmelweis Egyetem – alapításának 250 éves jubileumára emlékezve – 2019-ben indította el a lakosságnak, főként az idősebb korosztálynak és hozzátartozóinak szóló ingyenes sorozatát. A mostani, immár ötödik szemeszter 10 online előadásában olyan témákkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a jövő radiológiája, a konduktív nevelés alapelvei és gyakorlatai, a poszt-COVID tünetegyüttes gyermek- és felnőtt korban, a vese és a hasnyálmirigy fontossága, de szó lesz a betegközpontú gyógyszeradagolási formákról, a szívtranszplantációról, valamint a mesterséges intelligencia szerepéről is az egészségügyben.

Felvállalva az oktatás, a betegellátás és kutatás mellett a tudományos ismeretterjesztés feladatát is, a szervezők 2021 őszen ismét várják az érdeklődőket a prevenciós célú szabadelőadás-sorozatra, mely témáit úgy állították össze, hogy az orvosi kutatások, új technológiák mellett helyet kapnak a népbetegségek is – emelte ki a dr. Nagy Zoltán professor emeritus, a kurzus szakmai vezetője. Mint elmondta, az érdeklődők az online programsorozat keretében az egyetem vezető professzorainak tolmácsolásában nyerhetnek bepillantást az orvostudomány legújabb eredményeibe, és kaphatnak hasznos ismereteket a leggyakoribb betegségekről, azok megelőzésétől a felismerésen át a terápiáig. A mostani szemeszter újdonsága, hogy ezúttal a Gyógyszerésztudományi Kar és a Pető András Kar is bemutatkozik az előadók között.

Az őszi szemeszter nyitó alkalmát dr. Maurovich-Horvat Pál, az Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója  tartja „Mesterséges intelligencia és a jövő radiológiája” címmel. A sorozat ezt követő előadásain szó lesz egyebek mellett a konduktív nevelés alapelveiről és gyakorlatairól, a poszt-COVID tünetegyüttesről gyermek- és felnőtt korban, a veséről, a hasnyálmirigy fontosságáról, továbbá a betegközpontú gyógyszeradagolási formákról, a szívtranszplantációról, valamint a mesterséges intelligencia szerepéről az egészségügyben.

A Szenior Akadémia rendszeres látogatói az elmúlt években emléklapot is kaptak, amelyet idén ismét kiosztanak elektronikus formában. A résztvevők visszajelzései alapján nagy szükség van a programsorozatra, ezt jól mutatja, hogy az eredetileg egy félévesre tervezett előadás ötödik szemesztere kezdődik október 4-én – mutatott rá dr. Nagy Zoltán. A jövőbeli tervekről szólva elmondta, egy nagyobb, tematikus blokkokra bontott tanfolyamszerű folytatásban is gondolkodnak, ahol részletesebben járnának körül egy-egy fontos témakört.

Az előadássorozat ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött. Regisztrálni csak egyszer kell a Szenior Akadémia honlapján, a sorozat megkezdése előtt és az első 1000 regisztráló tud részt venni az előadásokon, tekintettel a Zoom létszámkorlátjára. A szervezők azt kérik, csak az regisztráljon, aki valóban részt is vesz az előadásokon. A program október 4 és december 13 között heti rendszerességgel látható és hallható, hétfőnként 18 órától, kivéve a november 1.-i munkaszüneti napot. A koronavírus járvány miatt továbbra is az online térben tartják meg az előadásokat a Zoom-program segítségével.

Bódi Bernadett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük