Hogyan tovább? – 4+1 tipp egyetemre felvételizőknek

Egyetem

Február 15-ig kell beadni a jelentkezéseket azoknak, akik főiskolán, vagy egyetemen akarják folytatni tanulmányaikat. A jelenlegi gimnazisták között azonban valószínűleg akadnak olyanok, akik még nem tudták eldönteni, hol folytassák. Lehet, hogy van már elképzelésük, de nem tudják, milyen szempontok alapján véglegesítsék a jelentkezésüket. Ráadásul a koronavírus-járvány is felborította a mindennapokat, így nagyon nehéz minden kérdésre megtalálni a megnyugtató választ. Christián László r. ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese az alábbi szempontok mérlegelésével segít a hezitálóknak.

Szív és ész

A legtöbb diáknak nincs még 18 évesen kidolgozott életpályája. A fiatalok általában a szívükre, a szüleik pedig az eszükre hallgatnak. Szakértők szerint érdemes az „álmokat” támogatni és megjelölni az első helyen, de kell lennie további terveknek is. Fontos, hogy milyen hivatás felé indulnak el a továbbtanulás előtt állók, hiszen az, hogy milyen munkát végeznek, meghatározza jóllétüket, és kihatással van arra is, milyen elégedettséggel tekintenek majd magukra és az életükre.

Kedvenc tantárgyakhoz szakot találni

Annak, aki kicsi kora óta tudja, hogy rendőr vagy katona szeretne lenni, vagy a családi hagyományokat folytatója, könnyű dolga van: az életre szóló hivatásra már középiskolás korától célzottan tud készülni. Aki nem ilyen tudatos, annak ahhoz, hogy hasznos és egyben élvezetes legyen a diplomaszerzés, fontos, hogy azt a tantárgyat tanulja majd emelt óraszámban, amelyek mostani kedvenc tantárgyaihoz is közel áll. A szakok pontos követelményeiről egyszerű tájékozódni, amelyre egyre rugalmasabb formában akár a felsőoktatási intézmények weboldalain keresztül is van lehetőség.

Felmérni a külföldi lehetőségeket

Mindenképpen javasoljuk, hogy a magyar egyetemi képzés ideje alatt fél-egy évre próbáljanak ki a hallgatók egy külföldi egyetemet is – mondta Christián László. Az NKE oktatási rektorhelyettese szerint: A felsőoktatási intézmények az egyetemi képzéseken kívül is igyekeznek tanulóik számára minél több olyan lehetőséget teremteni, ami a fejlődésüket és kényelmüket szolgálja, oly módon, hogy ez ne jelentsen nagy anyagi terhet a jelentkezőknek és a családjaiknak.

A diploma, mint befektetés

Ugyan szaktól és intézménytől is függ, de általánosságban elmondható, megéri diplomát szerezni. A felsőfokú végzettségűek körében magasabb a fizetés, mint egy érettségivel. Egy tavaly készített rangsor alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzettek számíthatnak az egyik legjobb fizetésre. A 25 legjobban fizető szakmára vonatkozó összevetés alapján a katonai vezető szak végzett az első helyen, 530 ezer forintos havi bruttó átlagjövedelemmel, a mesterdiplomával elhelyezkedő katonai vezetők ennél is magasabb fizetésre, akár bruttó 638 ezer forintra is számíthatnak. Az is jó ütőkártya lehet a továbbtanulni szándékozók kezében, ha az érdeklődési körük átfedésben áll egy-egy hiányszakmával. Olyan karrierlehetőségek is nyitva állnak, amellyel a közszolgálatban és a magánszférában egyaránt jól lehet érvényesülni frissdiplomásként is.

Pénzkeresés és spórolás az egyetemi évek alatt

Szűkösebb anyagi lehetőségek esetén sem kell feladni az álmokat, mert számos lehetőség áll nyitva a továbbtanulni szándékozók előtt. Van olyan egyetem, ahol ingyenes kollégiumi elhelyezésre, valamint kedvezményes étkezésre is van lehetőség, ezzel megspórolva az egyetemi élet két legköltségesebb tételét. Emellett bizonyos felsőoktatási intézményekben ingyenes nyelvvizsgázási lehetőség is adott a diákok számára, illetve olyan rugalmasan szervezik a nappali tagozatos képzést, hogy ezzel lehetővé teszik a munkavégzést is azoknak a hallgatóknak, akik bírják a kettős terhelést. További lehetőségként az ösztöndíjak is segítenek a talpon maradásban. A diáknak a legjobb bevételi forrása is lehet, ha jól tanul, mert egyes egyetemeken az ösztöndíjakból akár egy fizetés is kijöhet havonta. Az egyenruhás életpálya választása esetén például a rendvédelmi és honvédelmi karokon a beiratkozáskor ösztöndíjszerződést kötnek a tisztjelöltekkel, amelyben támogatják a tisztjelölt tanulmányait és annak befejezését követően hivatásos állományba veszik a friss diplomást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük