Kiürítik a debreceni egyetemi kollégiumokat

Egyetem

A kedden megjelent kormányrendelet alapján Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora elrendelte a Debreceni Egyetem által üzemeltetett kollégiumok és diákotthonok bezárását. A hallgatóknak legkésőbb november 16-án, hétfőn 12 óráig kell kiköltözniük – közölte az unideb.hu. Csiszár Imre, a Debreceni Egyetem Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja (DE HKSZK) Egyetemi Kollégiumi Igazgatóság igazgatója közölte: jelenleg 15 kollégiumban 4955 hallgató elhelyezéséről gondoskodnak Debrecen mellett Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben. Az érintett hallgatókat körlevélben értesítették a teendőkről. A most elrendelt kiköltözés a kollégisták mintegy háromnegyedét érinti.

A kollégiumi tagsági jogviszony a távollét idején nem szűnik meg, a rendelet hatályon kívül helyezését követően a hallgatók visszatérhetnek majd és személyes tárgyaikat is a szobájukban hagyhatják. A szobákat és egyéb helyiségeket azonban fertőtleníteni fogják, így érdemes mindent elpakolni. Azoknak, akiknek most el kell hagyniuk a kollégiumot, a távollét időtartamára nem kell kollégiumi díjat fizetniük, a távolléti időszakra korábban befizetett kollégiumi díjakat pedig visszatérítik a hallgatóknak.

Egyes speciális esetekben nem kötelező a kiköltözés. Így továbbra is a Debreceni Egyetem kollégiumaiban maradhatnak például a határon túli magyar hallgatók, az angol nyelvű képzésben részt vevő külföldi állampolgárságú hallgatók, az önkéntes járványügyi és közösségszervezési munkákban résztvevők. Szintén nem kell csomagolniuk a duális képzésben részt vevő diákoknak, a hatósági házi karanténjukat a kollégiumban, családjuktól és hallgatótársaiktól elkülönítetten töltő tanulóknak. Azok is maradhatnak, akiknek a családtagja a hallgató állandó lakóhelyén hatósági házi karanténban van, és a családtagtól való elkülönített lakhatásuk máshol nem biztosítható. Ugyanez vonatkozik azon doktoranduszokra, akiknek kutatási tevékenységéhez a személyes jelenlét nélkülözhetetlen. A kollégiumokban maradó hallgatók látogatót, szállóvendéget nem fogadhatnak és a kollégiumi közösségi tereket (konyha, mosókonyha, tanuló, TV-terem) is csak a lehető legszükségesebb esetben használhatják a veszélyhelyzetben érvényes járványügyi higiénés szabályok és a kollégiumi házirendek fokozott betartása mellett.

A kollégiumok vendégszobáiban kizárólag az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek, a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek állományába tartozó, szolgálati feladatok ellátása érdekében elhelyezett személyek, továbbá a kirendelt egészségügyi dolgozók tartózkodása lehetséges. A kollégiumi épületekben a folyamatos portaszolgálatot és a vagyonvédelmet a veszélyhelyzet idején is biztosítják.