Légy egy közös fotó része!

Egyetem

Ezzel a mottóval, ép és fogyatékkal élő egyetemi hallgatókkal készült közös képek fotózásával megkezdődtek a Mentálhigiénés Egyetemi Napok.

A programsorozatot idén már 12. alkalommal rendezi meg december 1-4. között a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja.

A rendezvényhez ebben az évben csatlakozott a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Közhasznú Kft.(FSZK) is. Kezdeményezésükre az országban egyszerre több helyen – az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, egy budapesti és egy győri bevásárlóközpontban, valamint a Debreceni Egyetemen – közös fotót készíthetnek az ép és a fogyatékkal élők. A képek figyelemfelhívó jelleggel felkerülnek az FSZK honlapjára és Facebook oldalára, valamint a fotózásban résztvevők saját közösségi oldalaira is.

– Az internet segítségével sokkal szélesebb körben megismerhetik a négy helyszínen készült fotókat, így még több emberhez juthat el az üzenet: foglalkoznunk, törődnünk kell a fogyatékkal élőkkel – mondta az unideb.hu portálnak Simonics Benjámin, az FSZK Hazai és Nemzetközi Kapcsolatok Irodájának vezetője.

A fővárosi szervezet képviselői nem csak erre az egy napra érkeztek Debrecenbe, december 3-án a Böszörményi úti Campuson rendezendő Esélyegyenlőségi Napon bemutatót tartanak az infokommunikációs akadálymentesítéshez szükséges segédeszközökről, amelyeket ki is lehet próbálni.

Az ENSZ 1992-ben a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította december 3-át, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.

Bővebb információ: www.lelkiero.unideb.hu