Marozsán Fábián a Hajdúszoboszlói SE teniszezője

Marozsán Fábián egy szettet nyert a nyolcadik kiemelt ellen a dubaji tenisztornán

Sport

Marozsán Fábián az első fordulóban kiesett a dubaji, 2,94 millió dollár (1,06 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 59. játékos a nyolcadik kiemelt Alejandro Davidovich Fokinával (24.) szállt szembe, pályafutása során először. A 24 éves spanyol volt már 21. is, és pályafutása csúcsaként negyeddöntőt vívott a 2021-es Roland Garroson. A Hajdúszoboszló SE sportolója az utóbbi öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, míg ellenfele az utóbbi két versenyén – Rotterdamban és Dohában – az első fordulóban búcsúzott.

A keddi csatában 3:3-ig mindketten stabilan hozták az adogatójátékokat, de ekkor az orosz származású Davidovich Fokina kihasználta első bréklabdáját, majd 3:5-nél ismét elvette a magyar játékos szerváját, és szettelőnybe került. A második játszma egy-egy bréket követően, 3:3-nál dőlt el, amikor Marozsán másodszor is el tudta venni a spanyol adogatását, és 1 óra 17 perc elteltével kiegyenlített. Az utolsó felvonás ismét az andalúziai teniszező fölényét hozta, aki 3:0-ra ellépett, és innen már nem engedte ki a kezéből a meccset. Az ellenfél csupán hat, Marozsán viszont 17 rontott ütést mutatott be a találkozón, amely 1 óra 42 percig tartott.

Eredmény:

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Alejandro Davidovich Fokina (spanyol, 8.)-Marozsán Fábián 6:3, 4:6, 6:1
később:
Fucsovics Márton-Jiri Lehecka (cseh)