Budapesten rendezik meg szombaton a Tel-Aviv Heat – Romanian Wolves elődöntőt a rögbi európai Szuper Kupában.
A Magyar Rögbi Szövetség (MrgSz) csütörtöki közlése szerint az izraeli feszült politikai és háborús helyzetre tekintettel döntött úgy a Tel-Aviv Heat vezetése, hogy nem lép pályára otthon, az európai szövetség (Rugby Europe) pedig magyar tagszervezete segítségét kérte.
“Magyarország a rögbi alapértékeinek jegyében, a szolidaritás és összetartozás szellemében az esemény mellé állt. Magyarországon egyébként ilyen szintű, profi 15-ös tétmérkőzés még nem volt” – áll az MrgSz közleményében.
A két együttesben összesen kilenc olyan játékos szerepel, aki a franciaországi világbajnokságon is pályára lépett.
A találkozó 13.30 órakor kezdődik a Kincsem Parkban található Budapest Rugby Centerben.
A Szuper Kupa a Heineken Kupa és a Challenge Kupa után a harmadik számú európai sorozat.
(MTI)