Suhajda Szilárd teljesítette a Csomolungmán az első akklimatizációs kört

Sport

Túl van az első akklimatizációs körön Suhajda Szilárd, aki a Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében március 23-án indult el Nepálba, hogy teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül elérje a Mount Everest 8848 méteres csúcsát.

Az első két hétben az expedíció első fázisa, az úgynevezett előakklimatizáció zajlott, amely során 4400 és 5800 méteres magasság között edzett a sportoló, majd az előzetes terveknek megfelelően, április 18-án érkezett meg az alaptáborba – közölték a túra szervezői az MTI-vel.

Jelenleg a Mount Everesten történő akklimatizálódás zajlik, amely során a hegymászó hozzászoktatja szervezetét a ritka levegőhöz, valamint táborláncot épít ki a hegyen. A táborok kiépítését a sportoló önállóan végzi, minden szükséges felszerelését önerőből viszi fel a hegyre, az alaptábor felett teljesen saját erejére van utalva. Az első akklimatizációs kör április 24-én kezdődött.

A hegymászó beszámolója szerint két éjszakát töltött 6400 méteren, valamint érintette a 6700 méter fölötti magasságot is, amely a Lhoce-fal peremhasadékát jelenti. A hétfői néhány órás vihart leszámítva minden zökkenőmentesen zajlott. Egy-egy új magasság elérése során jellemző a kellemetlen éjszakai közérzet, és így az alváshiány is, de az alaptáborban most lesz pár napja kipihenni magát. A Khumbu-jégesés útvonaláról úgy tudja, hogy hosszabb a tavalyinál, de kevésbé látta fenyegetőnek. “Jól érzem magam és várom, hogy elinduljak az újabb körre!” – zárja a jelentését.

A hegymászó a következő akklimatizációs kör során kiépíti harmadik, 7200 méterre tervezett magassági táborát, ahol egy éjszakát el szeretne tölteni. A folyamatos emelkedés lehetővé teszi a légnyomás változásához, így az oxigénszegény környezethez történő alkalmazkodást. Suhajda Szilárdnak várhatóan három ilyen körre lesz szüksége, mielőtt a legmagasabb pontra indulhat.

A Kyocera Everest Expedíció 2023 csúcsmászására az akklimatizációs időszakot követően, május második felében kerülhet sor. Amennyiben sikerrel jár, ő lehet az első magyar állampolgár, akinek tiszta mászással sikerül meghódítania a csúcsot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.