Újabb edzőváltások az NB I-ben: Supka Attilát a Mezőkövesdtől, Kuttort a Vasastól menesztették

Sport

Joao Janeiro Debrecenből való távozása után máris itt az újabb két változás.

Supka Attila távozott a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzői posztjáról.

A klub honlapjának keddi közleménye szerint a felek közös megegyezéssel bontottak szerződést.
Supka tavaly október óta 33 mérkőzésen irányította a borsodiakat, akik ebben az időszakban kilenc győzelem és nyolc döntetlen mellett 16 alkalommal kaptak ki. A mostani idényben hét forduló alatt mindössze öt pontot szerzett a Mezőkövesd, ezért került sor az edzőváltásra.

Kuttor Attila kedden távozott a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Vasas FC vezetőedzői posztjáról.

Az angyalföldi klub honlapja szerint Tóth Mihály pályaedző szerződését is felbontották. A szakember tavaly nyár óta 48 mérkőzésen irányította a Vasast, amely idén – négy év után – visszajutott az élvonalba. Ott azonban visszafogottan kezdett: hét fordulót követően még nyeretlen, öt döntetlennel és két vereséggel a 11., utolsó előtti helyen áll a tabellán. A legutóbbi fordulóban otthon játszott 1-1-es döntetlent az előző szezonban bronzérmes Puskás Akadémiával.