Szombaton ismét Kolonics György-emlékfutás a Népszigeten

Sport

Szombaton ismét megrendezik a Kolonics György-emlékfutást a tragikusan korán elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György tiszteletére.

A szervezők közlése szerint az Ötpróba főszervezésében és a Kolonics György Alapítvány közreműködésével kerül sor az évről évre több ezer embert megmozgató emlékfutásra és Ötpróba sárkányhajós evezésre.

A legendás kenus közvetlenül a 2008-as, pekingi ötkarikás játékok előtt vesztette életét, miután edzés közben rosszul lett. Barátai és tisztelői azóta minden évben emlékfutást rendeznek a tiszteletére, azért október 23-án, mert “Koló” rendszeresen indult a Bécs-Budapest Ultramaratonon, amelyen szintén mindig a forradalom napján értek célba a futók.

A rendezvénynek otthont adó Népsziget nemcsak a futáshoz, de az evezéshez is tökéletes helyszín, ezért ismét sárkányhajós evezésre is lehetőség lesz hat és tíz kilométeres távon. A nevezők mindkét versenyszámban Ötpróba-pontokat gyűjthetnek, a futók a 2,4 kilométeres rövidtávon, a 11,5 kilométeres középtávon és félmaratonon indulhatnak.

A távokat teljesítő összes induló egy-egy egyedi befutóéremmel, pólóval, illetve Ötpróba-pontokkal gazdagodik. A pontokat a rendszeresen sportoló Ötpróbázók értékes sportfelszerelésekre válthatják be, a pontgyűjtés a 2024-es, párizsi olimpiáig tart.

MTI