Budapesti tenisztorna – Legalább négy magyar lesz a főtáblán

Sport

Legalább négy magyar játékos szerepel majd a főtáblán a Hungarian Grand Prix elnevezésű női tenisztornán, amelyet a jövő héten rendeznek meg a Római Teniszakadémián.

A viadal hivatalos Facebook-oldala szerint Márky Jenő versenyigazgató ugyan az elmúlt napokban több külföldi megkeresést kapott a szabadkártyákkal kapcsolatban, azonban a verseny rangja, erőssége, marketingértéke szempontjából előnyös ajánlatokat elvetve kitartott eredeti elképzelése mellett, miszerint a magyar játékosokat kívánja segíteni. Ez alapján az alanyi jogon főtáblás Babos Tímea (világranglista-116.) mellett Jani Réka (181.), Gálfi Dalma (205.) és Udvardy Panna (236.) is a 32 között kezd.

A verseny első kiemeltje jelen állás szerint a kazah Julia Putyinceva (43.) lesz, miután az argentin Nadia Podoroska (39.) indulhat a tokiói olimpián, ezért megváltoztatta a versenyprogramját.

A főtábla sorsolását vasárnap délelőtt rendezik, a selejtezők – ahol minimum öt magyar indulása garantált – szombaton 10 órakor kezdődnek.

MTI