Kemény összecsapás elé néznek a DEAC röplabdázói, NBI/B-s férfi kosarasaink pedig ismét a nemzetközi mezőnyben méretik meg magukat.
A Budafok ellen kivívott nagyarányú hazai győzelme után repülőre ült, és már meg is érkezett Grúziába a DEAC Kamilla Gyógyfürdő. A Debreceni Egyetem NB1/B-s férfi kosárlabdacsapat ugyanis tavalyi szereplésének köszönhetően ismét meghívót kapott az Egyetemisták Nemzetközi Kosárlabda Ligájába (ISBL). Az Amerikai Egyetemi Bajnokság (NCAA) után a második legerősebb egyetemistáknak meghirdetett sorozat első fordulójának a grúziai GTU Tbiliszi Egyetem ad otthont. A házigazdák mellett két orosz egyetemmel (MSU, USTU) csapnak össze Nagy Ágoston tanítványai. A négycsapatos torna első két helyezettje jut a középdöntőbe, ahonnan lehetőség nyílik a bajnokság négyes döntőjébe való kvalifikációra.
Az Amatőr Női Nemzeti Bajnokságban legutóbb a Szolnok együttese ellen vívott ki értékes győzelmet a DEAC kosárlabdacsapata. Kovács Imre tanítványai az MTK otthonában játsszák következő mérkőzésüket november 7-én, szombaton 16 órától.
A DEAC első számú labdarúgó alakulata a legutóbbi játéknapon nem kis bravúrt hajtott végre, hiszen 2-1 arányban győzött Hajdúnánáson, s ezzel megkezdte a felzárkózást a középmezőnybe. A további előrelépéshez a Püspökladányi LE-t kell leterítenie Sáfár László legénységének. A mérkőzést november 7-én, szombaton rendezik meg 17 órától a Dóczy József utcai Sporttelepen.
A DASE közvetlen riválisával csap össze a hétvégén. Az egyetemi csapat 29 szerzett pontjával vezeti a megye II. északi csoportjának mezőnyét, ellenfele a 26 pontos, sokáig második, most már harmadik helyen álló Hajdúhadházi FK gárdája lesz. A mérkőzés november 7-én, szombaton 13 óra 30 perckor kezdődik Tégláson.
A múlt heti bárándi bravúr után, ezúttal hazai környezetben bizonyíthatnak Katona László tanítványai a labdarúgó megye II. déli csoportjában. A legutóbbi hat mérkőzését sorozatban hozó DEAC II ellenfele a középmezőnyben található Nádudvari SE lesz az egyetemi sporttelepen november 7-én, szombaton 13 óra 30 pertől.
A Brand Mission Tolna-Mözs ellen elszenvedett súlyos vereség után a Szekszárd UFC ellen lép pályára a DEAC NB1-es női futsalcsapata. Sólyom Attila alakulata a tabella utolsó helyén álló gárda otthonában játssza a mérkőzést november 8-án, vasárnap 14 órától a bajnokság 5. fordulójában.
A DEAC férfi futsalosai hétfőn megszenvedtek a 3:2-es győzelemért a REAC ellen a Kecskeméti János Sportcsarnokban. Legközelebb a Maglódi TC otthonába látogat a debreceni csapat az NBII-es bajnokság 9. fordulójában. A mérkőzést november 9-én, hétfőn 20 órától láthatják.
A DEAC férfi kézilabdázóinak nem sikerült szombaton győzni a Berettyó MSE ellen, ezzel a tabella hetedik helyére csúsztak vissza az NBII Észak-keleti csoportjában. Most azonban ismét nehéz összecsapás elé néznek a debreceniek, hiszen a listavezető Tiszavasvári otthonában lépnek pályára november 6-án, pénteken 19 órától.
A DEAC röplabdázóinak sem tudtak győzni a Pénzügyőr SE ellen, és a következő mérkőzésük sem ígérkezik könnyebb összecsapásnak. Fodor Antal legénysége a Dunaferr SE-t fogadja az NB1 következő fordulójában november 7-én, szombaton 17 órától a Kecskeméti János Sportcsarnokban.