Bíróság, kalapács

Ügyészség: őrizetbe vettek egy rendőrt megütő német férfit és az ő bántalmazásával gyanúsított rendőröket is

Rendőrség

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt, mely ügyekben egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelte el az ügyészség.

A budapesti rendőrök november 29-én bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak egy német férfit a kerületi rendőrkapitányságra. Az előállított férfi arra panaszkodott, hogy fázik, így az őt őrző rendőr kiengedte a fogdáról, hogy a folyosón lévő ruházatát felvegye.  A rendelkezésre álló adatok szerint a pulóverben madzag volt, ami önkárosításra lehet alkalmas, így a rendőr végül nem engedte, hogy a pulóvert a férfi felvegye. Ekkor – a gyanú szerint – a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt.

Ezt a rendőr azonnal jelentette, mire egy másik rendőr érkezett, aki odaszaladt a külföldi férfihoz, és – a gyanú szerint – többször gumibottal megütötte. A földre került férfit a fogdaőri feladatokat ellátó rendőr lefogta, míg társa folytatta az ütlegelését. A férfit ezután bekísérték az előállító helyiségbe.

A nyomozó ügyészek a német férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúját, míg a két rendőrrel szemben társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a megalapozott gyanúját közölték, majd elrendelték mindhárom gyanúsított őrizetét.