Ismerősi-családi kapcsolatokon alapuló bűnszervezetben árulták a kábítószert Budapesten

Rendőrség

A vádirat szerint egy 49 éves férfi 2018-ban egy olyan, ismerősi-családi kapcsolatokon alapuló bűnszervezetet hozott létre, amely kokain kereskedelmével foglalkozott Budapest területén. Elfogásukkor a nyomozók mintegy 17 millió forint készpénzt, valamint további nagy értékű valutát-, illetve vagyontárgyakat is lefoglaltak.

A vádirat szerint a legkésőbb 2018. év elején létrehozott bűnszervezet működését a 49 éves férfi irányította, ő intézte a kokain beszerzését és koordinálta az értékesítést is.

A beszerzett kábítószert megbízottja és bűntársa, egy 38 éves férfi vette át és szállította a tárolási helyére, amelynek céljából egy XV. kerületi ingatlant bérelt. A bűnszervezet irányítójának instrukciói alapján a 38 éves férfi itt végezte a kokain porciózását, csomagolását, majd a továbbértékesítésre szánt kábítószert is túlnyomórészt itt adta át az értékesítésben részt vevő további bűntársaknak.

A vádlottak a lebukás elkerülése érdekében nagyfokú konspirációra törekedtek, ennek érdekében vagy személyesen, vagy külön erre a célra használt mobiltelefonokon, valamint egymás között kialakított nyelvezeten egyeztettek.  A bevétellel a bűnszervezet irányítója felé kellett elszámolniuk.

A raktározással és a továbbértékesítés szervezésével is megbízott 38 éves vádlott saját maga is értékesítette a kábítószert. A vád szerint 2018. február és 2019. február között legkevesebb 180 esetben értékesített kokaint a legalább 45 főből álló vevőköre részére, alkalmanként 0,5 és 7 gramm közötti mennyiségben. Tevékenységében a felesége is segítette őt, aki alkalmanként helyettesítette, vagy például a vevők megrendelését felvette.

A bűnszervezetnek az irányítóján, 38 éves bűntársán és annak feleségén kívül a vád szerint még további 5 tagja volt, akik a kábítószer továbbértékesítésében működtek közre. Az ügy 9. vádlottja egy kiskereskedő, aki a bűnszervezettől megszerzett kábítószert túlnyomórészt a saját vevőkörének értékesítette, kisebb részét pedig elfogyasztotta.

A Fővárosi Főügyészség az ügy 8 vádlottjával szemben bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, 9. társukat – aki többszörös visszaeső – pedig kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja.

A főügyészség valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetést, és pénzbüntetést indítványozott a vádiratban. A főügyészség emellett vagyonelkobzásra is indítványt tett a nyomozás során lefoglalt mintegy 17 millió forint készpénz, további nagy értékű valuta, illetve egyéb, eljárásban biztosított vagyontárgyak vonatkozásában.

Kép: illusztráció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük