Megromlott szomszédi viszonyát akarta vasvillával és kisbaltával rendezni

Rendőrség

Farmoson kerékpározott egy helyi nő 2020. július 31-én reggel, amikor a háta mögül lovaskocsi közeledtét hallotta. Hajtója azonban kikerülés helyett ráhúzta a szekeret a biciklizőre, elsodorta, a nő bedőlt az út menti bokrok közé. A bakról lemászva a férfi vasvillát ragadott, azzal közelített áldozata felé. „Megöllek!” – kiabálta, közben szúró mozdulatokkal tartotta sakkban. A sértett a hasán, a lábán, a kezén és a hátán kisebb sérüléseket szenvedett, de el tudta venni támadójától az eszközt. A férfi ezután kisbaltájával indult felé, többször ütött, a nő pedig próbált hárítani, védekezése közben fején és a kezén sérült, ám ismét le tudta fegyverezni a férfit, aki bakra ült és elkocsizott a helyszínről.

Az áldozat a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló fej, hasi, mellkasi és kéz sérüléseket szenvedett. Az orvosszakértői vélemény szerint a nő sérüléseinek elhelyezkedése és jellege, az erőbehatások módja és nagysága valamint az elkövetéshez használt eszközök súlyosabb sérülések bekövetkezésére is alkalmasak voltak, annak elmaradása a véletlennek, másrészt az áldozat védekezésének köszönhető.

Az akkor 64 éves férfit a rendőrök még aznap előállították, kihallgatták és őrizetbe vették, vele szemben súlyos testi sértés bűntette kísérlete miatt indítottak nyomozást, időközben az elkövetett bűncselekményt emberölés bűntette kísérletére minősítették át. A férfi nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, indokként a nő élettársával régóta megromlott viszonyára hivatkozott, haragosának így akart visszavágni és fájdalmat okozni. Továbbá azt is elmondta, hogy ölési szándékkal ütötte el a sértettet a lovaskocsival és le akarta szúrni a vasvillával, azonban ez csak pillanatnyi állapotában gondolta, amit mostanára megbánt.

Az azóta letartóztatott férfi ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Kép: illusztráció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük