Elütötte a közterület-felügyelőt majd több méteren keresztül a motorháztetőn hurcolta magával egy férfi

Ország Rendőrség

Elütötte, majd 50 méteren keresztül a motorháztatőn vitte magával a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt egy a járművezetéstől eltiltott 22 éves fiatalember – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.

A még vasárnap délután történt esetről azt írták: két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állította meg az autóst vasárnap délután Budapesten, a III. kerületi Hídfő utcában. A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget. A kocsi előtt álló egyik közterület-felügyelőt elütötte, majd mintegy 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.

A közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

A helyszínről elhajtó 22 éves férfi 2021. július 19-én 14 órakor önként bement a rendőrségre mivel ismerőseitől megtudta, hogy keresik. V. L. Zsoltot. A férfit hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés eltiltás alatt megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és őrizetbe vették.