Kellett már a zene – a Garami Funky Staff új dalában művészbarátok örömzenélnek

Party Zone
A járványhelyzet miatt fellépések nélkül maradt és pihenőre kényszerült zenészek rendkívüli összefogásából született meg a Garami Funky Staff legújabb dala és videóklipje. A Kellett már a zene című dalban a zenekar tagjain kívül a funk/smooth jazz műfajból ismert művészbarátok, énekesek, hangszeresek és zenei szakemberek közreműködtek, hogy együtt hozzák el a negatív hullám legpozitívabb pillanatait a közönségnek.

Az ismert rádiós műsorvezető és dobos, Garami Gábor zenekara, a Garami Funky Staff új dala, a Kellett már a zene pozitív hangulatú, felszabadult, poszt-karantén szerzemény. Arra az örömre reflektál, amit a több hónapos kényszerszünet után a zenészek éreznek, amikor újra együtt muzsikálhatnak, találkozhatnak, próbálhatnak, koncertezhetnek. A Kellett már a zene című dal ötlete a Garami Funky Staff gitárosától, ifj.Tornóczky Ferenctől származott, aki még a karanténidőszak elején vette fel otthon a gitársávot és átküldte Temesi Bercinek. A basszusgitáros-zeneszerző írta meg az ének dallamot és a hangszerelés is az ő munkája. Ezután támadt az az ötlete, hogy fogjanak össze pár olyan kiemelkedő muzsikussal, akikkel szeretnek együttműködni. Felkérték Peetet (Ferencz Péter – Peet Project), Zolbertet (Albert Zoltán), Nikát (Veres Mónika), Sax-O-Funkot (Csányi István) és Görögh Danit (Kodály Spicy Jazz, GDP), hogy csináljanak ebből egy közös dalt. A zenekar énekesnője, Dósa Szelina párja, Bánk Attila dalszövegíró pedig felajánlotta, hogy szöveget ír a dalhoz. Ilyen módon korábban soha nem látott összefogás jött létre a funk/smooth jazz zenei szegmens szereplői részéről.

-Mindannyian igent mondtak, és a zenekarunk alapítója, Garami Gábor is nagyon örült az ötletnek. Otthon mindenki felvette a hangsávját és elküldte Csicsák Norbert zenei producer barátunknak, aki megcsinálta a keverést. A kijárási korlátozások feloldása után a régi Hungaroton Stúdió épületében találkozhattunk végre mindannyian személyesen, és örülhettünk egymásnak. Itt készült el a videóklip a Kellett már a zene című dalunkhoz- mondta Temesi Berci basszusgitáros-dalszerző, aki hozzátette: – Új Garami Funky Staff-lemez készítésében most nem gondolkozunk, de kiderült, hogy csodás, összetartó a baráti társaságunk, és mindig így kellene dalokat írni, mert feledhetetlen emlékeket idéz majd fel bennünk a világra ható sajnálatos időszak ellenére. Megtaláltuk a negatív hullám legpozitívabb pillanatait a dal megalkotásának köszönhetően, és összefogott egy olyan zenei szegmens, amelynek tagjai bár sokszor, sok színpadon találkoznak és szakmailag jó kapcsolatot ápolnak, mégsem jellemző, hogy ekkora összefogásra sor került volna eddig a részvételükkel. Itt volt az ideje, és nagyon élveztük a közös munkát!

A videóklip forgatásának helyet adó Hungaroton Stúdióban a zenekar alapítója, Garami Gábor álma valósult meg.

-Nagyon régóta terveztem, hogy egyszer egy olyan hangstúdióban vehessek fel egy dalt, amelynek számomra különleges történelme van. Így akadtam rá a Hungaroton Stúdióra, ahol a kedvenc hazai zenekarom, a Locomotiv GT 1981-ben rögzítette az X című albumát, amit 1982-ben adtak ki olyan legendás dalokkal, mint a Zenevonat, A síneken, a Lesz-e még? vagy a Holnap. Bevallom, nagyon elfogult vagyok a stúdióval és persze az LGT zenekarral is. Nagyon különleges érzés volt ott dolgozni, ahol a legnagyobb kedvenceim is zenéltek korábban. Számomra valódi időutazás volt sétálni az épületben, csillogó szemmel nézni az aranylemezeket a falon, a felvételek szünetében pedig Tímár Domi történeteit hallgatni, aki évek óta ebben a stúdióban dolgozik. Az pedig külön öröm, hogy olyan nagyszerű zenészek csatlakoztak ehhez a produkcióhoz, mint Veres Mónika Nika, Csányi István, Zolbert, Peet és Görögh Dani – mondta a Garami Funky Staff alapítója és dobosa, Garami Gábor.

A Kellett már a zene című dal az összes, ismert online zenei platformon elérhető a Music Fashion Kiadó gondozásában.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.