Három oltás után lett koronavírusos Ujlaki Dénes

Ország
Koronavírus

A 77 éves színész megküzdött a rákkal, most a koronavírus állítja kihívás elé szervezetét.

A Blikknek elmondta, jól érzi magát, de persze ez relatív, mert lázasan fekszik otthon.

Úgy érzem, mintha a bordáimat egy fogóval összeroppantották volna, a tüdőm pedig folyamatosan jelzi, hogy olyan terhelést kap, mintha épp maratont futnék. Egyszerűbben fogalmazva, covidos vagyok, elkaptam ezt az átkozott vírust a harmadik oltás után is.

A népszerű színész elmondta véleményét az ország járványkezeléséről is, amivel nem ért egyet, amolyan húzd meg, ereszd meg szisztémának tartja.

Információt nem közölnek, bizonytalanságban tartják az embereket, ugyanakkor telt házas sportrendezvényeket tartanak, és csodálkoznak, hogy egyre több és több a fertőzött

– mondta a Jászai Mari-díjas, érdemes művész, akinek nagyon kell vigyáznia magára. 2015-ben rákot diagnosztizáltak nála, amit úgy tűnt, le tudott győzni, de két év múlva betegsége újra kiújult. Most azonban tünetmentesen és nyugodtan él, igaz, épp Covid-fertőzöttként.

Fotó: szinhaz.org