“Mit szól majd a falu?” – majdnem meghalt egy férfi szex közben egy észak-alföldi településen

Ország

Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg közösségi oldalán, hogy egészen furcsa esethez kellett vonulniuk, ami kis híján tragédiával végződött.

Egy 50 év körüli férj szeretkezés közben lett rosszul január elején egy észak-alföldi faluban. A férfi vérkeringése minden előzetes panasz nélkül omlott össze éppen felesége karjaiban. A kezdeti rémület után a nő minden erejét összeszedte, és tűpontosan követte a rutinos mentésirányító életmentő utasításait. A hősies feleség ugyan zokogva kezdte meg férje újraélesztését, a segítségére riasztott mentőegységek hamar átvették tőle és emelt szinten folytatták az életmentést. A mentők, több mint egy órán keresztül küzdöttek a férfi életéért a hálószoba padlóján, ami sikerre is vezetett. Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit, ahol azonnal további életmentő beavatkozásokon esett át

– így szól a mentők beszámolója.

A történet erősen megosztotta a hozzászólókat, többen sérelmezik, hogy beazonosítható az illető, és pletykálni kezdenek róla, céltáblává válik.

CSAKNEM BELEHALT A “HÁZASTÁRSI KÖTELEZETTSÉGÉBE” EGY FÉRJ.
Komikusan hangzik, inkább drámai annak az 50 év körüli…

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2021. január 13., szerda