Folytatódik a minikoncertekké alakult Térzene Program

Ország

Minikoncertek formájában folytatódik a Térzene Program: a következő hetekben 11 megyében több mint 120 minikoncertet hallhatnak az érdeklődők.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére útjára indított Térzene program célja, hogy minden ötezer fő feletti településen hetente egyszer megszólaljon a klasszikus zene – hangsúlyozta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek.

A programban klasszikus zenekarok, vonósnégyesek és dzsesszzenekarok is közreműködnek a Filharmónia Magyarország szervezésében. Az eredeti tervek szerint parkokban, zenepavilonokban szólalt volna meg a muzsika, hogy népszerűsítse a klasszikus zenét. A járvány miatt azonban a koncerteket nem lehetett megtartani, ezért a pandémiás időszakban országszerte úgynevezett minikoncertekkel lépnek fel a programban résztvevő zenekarok, így az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből is élvezheti a közönség a zenét – tette hozzá az államtitkár.

Fekete Péter felidézte, hogy a járvány alatt Rákász Gergely a győri lakótelepen adott sikeres orgonakoncertet, a Talamba együttes a rákosmenti lakótelep házai között koncertezett, míg csütörtök este a dunakeszi lakótelepen a Cimbaliband zenekar lépett fel.

A következő időszakban több mint 120 minikoncertet hallgathat országszerte a közönség. Pénteken több mint 10 helyszínen – például Sátoraljaújhelyen, Mátészalkán, Szarvason, Békéscsabán, Kecskeméten, Dombóváron és Kaposváron – lesznek minikoncertek. Szombaton pedig Bátaszéken, Szekszárdon, Mezőkövesden, Karcagon és Mezőtúron is felcsendül a muzsika a köztereken.