Ernelláék Farkaséknál

Hajdú Szabolcs párkapcsolati trilógiája színpadon és filmen is látható lesz a B32 Galériában

Kultúra

Két különleges előadáson mutatja be párkapcsolati trilógiáját Hajdú Szabolcs és társulata, akik a B32 Galéria és Kultúrtérben április 3-án és 13-án először filmen, aztán színpadon mutatják be az Ernelláék Farkaséknál, a Kálmán-nap és az Egy százalék indián című alkotásokat.

A Látókép Ensemble társulat, a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Budapest Film összefogásával valósul meg az a két előadás, amely film és színház találkozását mutatja be – közölték a szervezők az MTI-vel.

Április 3-án Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának középső darabját, a Kálmán-nap moziverzióját vetítik, majd közvetlenül utána a trilógia záróakkordját, az Egy százalék indiánt láthatják színpadon a nézők.

Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap március 14-én a Budapest Film forgalmazásában került a magyar mozikba. A rendező kapcsolati trilógiájának második darabja, a 2016-ban bemutatott Ernelláék Farkaséknál című filmhez hasonlóan színpadról került a filmvászonra. Ez adta az ötletet a Látókép Ensemble, a B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Budapest Film számára, hogy lehetőséget adjanak a nézőknek, hogy egymás után élhessék át a mozis és a színházi élményt.

A Kálmán nap című film története szerint Kálmánhoz és Olgához vendégségbe érkezik Levente és Zita. A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások közben gyorsan megmutatkoznak a nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek. Míg az Ernelláék Farkaséknál című filmben a konfliktusok a gyermeknevelés körül forogtak, a Kálmán-napban az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségek és morális dilemmák kerülnek a középpontba. A vetítés után a színpadon folytatódik a történet. A trilógia harmadik darabja, az Egy százalék indián Tankó Erika, Jakab Juli, Pető Kata, Hajdu Szabolcs, Gelányi Imre és Szabó Domokos előadásában az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál.

Április 13-án a trilógia első darabja, a 2016-ban bemutatott, és idén március végétől újra mozikba kerülő Ernelláék Farkaséknál című film vetítésével kezdődik. A díjnyertes filmben régi és új konfliktusok törnek felszínre, amikor két testvér családja hosszú idő után ismét találkozik. Eszter nővére, Ernella családjával hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. Közvetlenül a vetítés után színpadra lép a társulat, és Hajdu Szabolcs, Pető Kata, Földeáki Nóra, Szabó Domokos és Gelányi Imre előadják a Kálmán-nap színdarab verzióját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.