Kortárs magyar filmek az Urániában

Kultúra

 A magyar kultúra napján, január 22-én reggeltől estig kortárs magyar filmekkel és kedvezményes jegyárral várja a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Az elmúlt másfél évben bemutatott tizennyolc magyar alkotás, köztük számos első- és második filmes rendezés lesz látható vasárnap. A fesztiváldíjas munkák és közönségsikert aratott játékfilmek mellett animáció, dokumentumfilm és természetfilm is szerepel a programban – olvasható az Uránia Nemzeti Filmszínház hétfői közleményében.

Mint írják, a sorozatot a Frici&Aranka című film nyitja, amely Karinthy Frigyes és Böhm Aranka kapcsolatát és viharos házasságát meséli el Tóth Tamás rendezésében, a néhány hete elhunyt Szecsanov Martin operatőri munkájával. Hangulatában ehhez hasonló, kosztümös produkció Pacskovszky József legújabb irodalmi adaptációja, a Herczeg Ferenc sikerdarabjából rendezett Kék róka című romantikus vígjáték, amely most debütál az Urániában – olvasható a közleményben.

A közlemény felidézi, hogy a vetítésen az Arany János elbeszélő költeményét adaptáló Toldi – A moziváltozat is látható lesz, amely minden generációnak szól. Ez Jankovics Marcell utolsó animációs munkája, amelyet Csákovics Lajos jegyez társrendezőként.

Hasonló családi programot kínál a Vad Magyarország rendezőjének, Török Zoltánnak Vadlovak – Hortobágyi mese című természetfilmje, amely szintén az Uránia toplistásai között szerepelt 2021 őszi bemutatójakor.

A tájékoztató szerint a sport világa iránt érdeklődők megnézhetik a Katinka című sportdokumentumfilmet, amelyet Pálinkás Norbert Hosszú Katinka úszónőről forgatott, vagy választhatják Csuja Lászó és Nemes Anna a Szelíd című – a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt – játékfilmet is, amely érzékenyen mesél egy testépítő nő érzelmi és fizikai kihívásairól, főszerepben Csonka Eszter testépítő bajnokkal.

A vígjátékok kedvelőit Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezte Szia, Életem! című  film várja, valamint Madarász Isti Átjáróház című hullaházi fekete komédiája és a ’80-as évek érett gulyáskommunizmusában játszódó retro vígjáték, a Nyugati nyaralás Tiszeker Dánieltől és Lévai Balázstól.

A múlt több filmben is megelevenedik. A taxisblokádot dolgozta fel játékfilmjében Magyarország 2023-as Oscar-nevezettje, a Tősér Ádám rendezte Blokád. Fazakas Péter krimije, A játszma – amely Kulka János filmes visszatérése révén az elmúlt év egyik fontos eseménye volt – a hatvanas évekbe repíti vissza nézőit – írják a közleményben.

A közlemény emlékeztet, hogy a tavalyi magyar filmtermésben erőteljesen jelen voltak az első és második filmes fiatal alkotók munkái. Ilyen például Kárpáti György Mór aktuális premierfilmje a Jövő nyár, amely fiatalok gyászmunkájáról beszél dokumentarista stílusban. Látható lesz Kerékgyártó Yvonne Együtt kezdtük című alkotása vagy Baranyi Benő Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátéka is.

Mint írják az új magyar rendezőgeneráció munkáiból látható lesz Bernáth Szilárd Larry című szociotörténete, Csoma Sándor Magasságok és mélységek című játékfilmje Erőss Zsolt hegymászóról és feleségéről, továbbá Grosan Cristina Velencei Filmfesztiválon bemutatkozott, Hétköznapi kudarcok című alkotása.

Látható lesz Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című romantikus vígjátéka, amely egy ikerpár szokatlan története, amelynek kettős főszerepéért Stork Natasát a New York-i filmhéten díjazták – áll az összegzésben.

(MTI)