Kósa Lajos és Dzsudzsák Balázs

Kikapott a Loki, Kósáék ezúttal sem vigasztalják a fiúkat

Helyi hírek

3-1-es vereséget szenvedett a DVSC szombaton a Diósgyőr otthonában, elveszítve ezzel vezető helyét a tabellán. Ráadásul az MTK is győzni tudott, így a Loki már csak a 3. helyen áll, igaz, egy meccsel kevesebb játszott riválisaihoz képest.

A Fidesz pártközpontjából feltételezhetően sok éve kiadták már a parancsot: a helyi politikusok amennyire csak lehet, kapaszkodjanak bele a sportsikerekbe, sőt akaszkodjanak rá egy-egy kiválóságra, vadásszanak lájkokat a hátukra felmászva.

Ez ragyogóan működik, ha siker van, lásd Kósa Lajos szombati Facebook-posztját Fritsch Róbert birkózó ezüstérméről, vagy a Wizz Air futásról, ahol a debreceni Fidesz újraválasztott elnöke (nézőként) is jelen volt.

Fociról Kósa utoljára szeptember 7-én posztolt, szakértői szemmel elemezve a szerb-magyar (1-2) válogatott mérkőzést: fontos győzelem, vezetjük a csoportunkat.

A DVSC labdarúgócsapatával kapcsolatban utoljára – mily meglepő – a legutóbbi győzelem után posztolt Kósa:

Hasonló a helyzet Papp László esetében is, Debrecen polgármestere a Kecskemét elleni győzelem után magáénak érezte a sikert:

Majd jött még egy poszt a kézis lányok bravúros BL-nyitányáról, a Diósgyőrből vereséggel hazatérő focisták meg tudjanak rá. A siker közös, a vereség nem.

Természetesen ha mégis akad olyan képviselő, aki szégyenszemre beszámolt volna a szombati vereségről, értesítsen bennünket, és frissítjük a cikket.

Kikapott a Loki, Kósa Lajos most inkább egy másik csapatról posztolt

Együtt örül Kósa Lajos és Dzsudzsák Balázs