Kedden kezdődik a Clark Ádám tér átépítése, folytatódnak a Lánchíd-felújítás előkészületei

Helyi hírek

A Lánchíd-felújításhoz kapcsolódóan kedden megkezdődik a Clark Ádám tér átépítése, az arra közlekedőknek útszűkületre kell számítaniuk – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.

Javában tartanak a felújítást előkészítő munkák a Lánchídon és környezetében. Az elmúlt héten kezdődött a Duna fém- és lőszermentesítése, majd a pesti oldalon felállítandó toronydaru alapozásán dolgoztak a szakemberek – írták.

A Lánchíd felújításának előkészületei a Clark Ádám téren folytatódnak, ahol kedden megkezdik a körforgalom ideiglenes átépítését. A kivitelező A-Híd Zrt. munkatársai első ütemben a Lánchíd utcai és a Fő utcai középszigetet bontják el, utána átépítik a középső részt, így csökkentik a körforgalom átmérőjét – közölték.

A Clark Ádám téri körforgalom eddigi, 20 méter sugarú középszigetét elbontják, helyette egy 8 méter belső és 14,5 méter külső sugarú, szűkített körforgalmat alakítanak ki. A középpontját pedig nyugati irányba, az Alagút felé tolják el – részletezték.

A BKK jelezte: az átalakítás célja, hogy a Lánchíd június közepére tervezett teljes lezárásakor ne okozzon fennakadást a közúti forgalom elterelése. Amikor, várhatóan 2022 decemberében, visszaadják a hídpályát a forgalomnak, addigra a körforgalom visszaépítése is megtörténik – fűzték hozzá.

A BKK arra is felhívta a figyelmet, hogy a kedden kezdődő munkák a közösségi közlekedést nem érintik, ugyanakkor útszűkületre kell készülni a Clark Ádám téren, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában és a Fő utcában is a tér előtt. Az átépítés befejezése a Lánchíd teljes lezárásának tervezett időpontjáig, június közepéig várható – ismertették.

A további előkészületek részeként előreláthatóan jövő péntektől a Lánchíd pesti oldalán, az Eötvös téren, az Apáczai Csere János utcánál új buszmegállót alakítanak ki, ezért ott is útszűkület lesz. Az Apáczai Csere János utcában az Eötvös térnél sávelhúzással halad majd a forgalom – áll a közleményben.

A BKK emlékeztetett rá: a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező április 16-án vette át a teljes munkaterületet. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budait ugyanakkor június közepéig nyitva tartja, és addig a közúti forgalom, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is zavartalanul közlekednek a Lánchídon. A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig.

A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak – írták, arra is kitérve, hogy a felújítás miatti forgalomzárásokról és a rekonstrukció részleteiről a BKK folyamatosan tájékoztatást ad.

A kivitelezés előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződik be, utána kezdődhet majd a műszaki átadás-átvételi eljárás – közölték.