A Cseh Energetikai Műveknek az állami különadó után harmincnégy százalékkal csökkent a nyeresége

Európa

Harmincnégy százalékkal, 22,3 milliárd koronára (363,49 mld forint) csökkent a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége az idei első félévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A CEZ csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a nyereség csökkenése elsősorban az állami különadó, az úgynevezett windfall tax következménye. Az energetikai cégekre és a pénzintézetekre kiszabott különadót a cseh kormány a koronavírusjárvány és az energiaárak körüli problémák következményeinek enyhítésére vezette be. A másik oldalon éppen az energiaárak gyors növekedése következtében az üzemi bevételek 23 százalékkal 169,7 milliárd koronára emelkedtek.

A közleményben a CEZ megerősítette, hogy az idei évet várhatóan 33 és 37 milliárd korona körüli adózott nyereséggel zárhatná. “Gazdasági eredményeink az első félévben megfelelnek a várakozásoknak. A tavalyi nyereségünkből rekordmagas 145 koronás osztalékot fizettünk ki, minek következtében az államkasszába mintegy 110-120 milliárd koronát fizetünk be” – idézi a közlemény Daniel Benes, a CEZ vezérigazgatójának nyilatkozatát. A cseh állam a CEZ részvényeinek mintegy 70 százalékát tartja a kezében.