A plenáris ülés lebonyolítása a COVID-19 járvány idején

Európa

Az Európai Parlament távszavazás révén tesz eleget alapfeladatainak és hagyja jóvá a járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket.

A Parlament lehetővé tette a képviselők számára, hogy a távolból is résztvehessenek és szavazhassanak a plenáris ülésen.

A képviselőcsoportok vezetői megegyeztek abban, hogy ideiglenesen alternatív szavazási eljárást – a távolból, emailen keresztül történő szavazást – alkalmaznak.

A Parlamentben minden eddigi elővigyázatossági intézkedés érvényben marad annak érdekében, hogy  a COVID-19 járvány terjedése lassuljon, és hogy az Európai Parlament továbbra is megfelelőképpen gyakorolhassa jogalkotási, költségvetési és ellenőrző feladatát.

A szavazások menete

10 órakor a Parlament elnöke, David Sassoli a brüsszeli ülésteremben megnyitja az ülést. A képviselők emailben kapják meg az Eljárási szabályzat 163.cikke alapján kezdeményezett sürgősségi eljárásról szóló döntéshez szükséges szavazólapot.

12:30 órakor az Elnök bejelenti a sürgősségi eljárásról szóló szavazás eredményét, és kihirdeti a módosítók benyújtásának (14:00), illetve a részenkénti és a külön szavazás iránti kéréseknek (16:00) a határidejét.

17:30 órakor az Elnök megnyitja a módosító indítványokról szóló szavazást, és a képviselők megkapják a vonatkozó szavazólapokat.

20:00 órakor az Elnök bejelenti a módosító indítványokról szóló szavazás eredményét, és megnyitja a végszavazást. A képviselők kézhez kapják a megfelelő szavazólapokat.

22:30 órakor az Elnök kihirdeti a végszavazások eredményét.