Románia lezárta határait a külföldiek előtt, Lengyelországban nőtt a fertőzöttek száma

Európa

Románia lezárta határait a külföldiek előtt, és hétfőtől – nappalra egyelőre csak ajánlják, éjszakára pedig kötelező jelleggel – a legszükségesebb utakra korlátozzák a kijárást.

Az új típusú koronavírus terjedésének megfékezését célzó katonai rendelettel felfüggesztették a fogorvosi rendelők tevékenységét, a bevásárlóközpontokban csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, ruhatisztítók, és állateledel-kereskedések tarthatnak nyitva. Az állami vasúttársaság felfüggesztette az éjszaka közlekedő járatokat az ország nagyvárosai között.

A papok csak üres templomokban tarthatják meg – és az interneten közvetíthetik – az egyházi szertartásokat, de lelki támaszra szoruló híveiket felkereshetik otthonaikban, és keresztelhetnek, eskethetnek temethetnek is, ha az eseményen nem vesz részt több mint nyolc ember.

A kórházaknak 80 százalékkal kell csökkenteniük a műtétek és 50 százalékkal a járóbeteg-rendelések számát, hogy felszabadítsák kapacitásaikat a Covid-19-es betegek fogadására. Románia kétmillió koronavírus-tesztet vásárol Dél-Koreától, az első szállítmány a héten érkezik.

Az országban vasárnapig 433 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, 64 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Vasárnap regisztrálták a járvány első halálos áldozatait: egy 67 éves rákbeteg, valamint egy 70 és egy 74 éves cukorbeteg, koronavírussal is fertőzött páciens halt meg. Külföldön nyolc Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét.

Lengyelországban hétfő reggelig 649 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 102-vel nőtt az ismert betegek száma. Eddig hét ember halt bele a betegségbe.

Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter szerint egyelőre nincs szükség egyes lengyelországi régiók vesztegzár alá helyezésére, a megbetegedések ugyanis egyenlő mértékben lépnek fel országszerte. Értékelése szerint a megbetegedések száma jelentősen fog nőni, e hét végéig több ezer megbetegedésre lehet számítani Lengyelországban.

Piotr Müller kormányszóvivő hétfőn a közszolgálati rádiónak elmondta: ezen a héten döntések várhatók a járvány kapcsán már elrendelt (mozgás)korlátozások módosítását, meghosszabbítását illetően.