Az Európa jövőjéről szóló konferencia: a Bizottság ismertette elképzeléseit

Európa

Az Európai Bizottság a mai napon ismertette elképzeléseit az Európa jövőjéről szóló konferencia megtervezéséről. A konferencia a tervek szerint az Európa-napon, 2020. május 9-én veszi kezdetét, és két évig tart majd.

A projektet Ursula von der Leyen elnök azzal a szándékkal jelentette be politikai iránymutatásában, hogy az európaiak számára nagyobb beleszólást biztosítson az Európai Unió működésébe. A konferencia nyílt, inkluzív, átlátható és strukturált vitát tesz majd lehetővé a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű polgárokkal. A Bizottság elkötelezett a különböző viták eredményeinek és javaslatainak nyomon követése iránt.

A Bizottság két párhuzamos munkaterületet javasol a vitákhoz. Az első középpontjában az uniós prioritások és az EU célkitűzéseinek meghatározása állna. A második területen kifejezetten a demokratikus folyamatokhoz és az intézményi kérdésekhez kapcsolódó témák kerülnének megvitatásra, ideértve a páneurópai listák kérdését az európai parlamenti választásokon, valamint a csúcsjelölti rendszert.

Az Európai Parlament és a Tanács jelenleg szintén azon dolgozik, hogy miként járuljanak hozzá az Európa jövőjéről szóló konferencia sikeréhez. Az álláspontok kialakítása után alapvető fontosságú lesz, hogy a három intézmény együttműködjön egy, a konferencia koncepcióját meghatározó közös nyilatkozat kidolgozásában. A nemzeti és regionális parlamenteknek és szereplőknek is fontos szerepet kell játszaniuk a konferencián.

www.eu.hu

pixabay.com