Debreceni Egyetem főépület

Elindult a Debreceni Egyetem pótfelvételi eljárása

Egyetem
Számos alap-, mesterképzési és osztatlan szakot hirdetett meg a pótfelvételi eljárás keretében a Debreceni Egyetem. Az önköltséges képzések mellett a kiemelt képzési területeken állami ösztöndíjas szakokra, köztük az újonnan induló hat féléves Edző alapképzési szakra is lehet jelentkezni.

Mint ismert, szerda este hozták nyilvánosságra a felsőoktatási képzések ponthatárait, ezek alapján páratlanul nagy számú jelentkezőt vett fel a meghirdetett szakokra a Debreceni Egyetem.

Azoknak, akiknek ezúttal nem sikerült bekerülniük a megjelölt szakra, vagy egyáltalán nem adták be a jelentkezésüket sehova, még van lehetőségük felvételizni. Elindult a pótfelvételi eljárás, amelyen a Debreceni Egyetem hagyományosan önköltséges képzéseket hirdet meg, de a kiemelt képzési területeken alap-, mester és osztatlan képzéseken állami ösztöndíjas szakokra is lehet jelentkezni – olvasható a Debreceni Egyetem weboldalán.

A pótfelvételin tizenegy kar kínál képzési lehetőségeket a jelentkezőknek. Ezekről ide kattintva lehet tájékozódni. Újdonság, hogy a hat féléves edző alapképzési szakra most először lehet jelentkezni. Nappali tagozaton hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező sportszakemberektől sajátíthatják majd el a hallgatók az edzői szakma ismereteit aerobic, atlétika, judo, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és úszás sportágakban.

A Debreceni Egyetem képzéseire a pótfelvételi eljárásban augusztus 6-ig lehet jelentkezni az e-felvételi rendszeren keresztül. A ponthatárokat várhatóan augusztus 28-án hirdetik ki.

Ez történt a Debreceni Egyetem ponthúzó partiján