Kutasy Mercédesz nyerte el az Erdődy Edit-díjat

Egyetem

Az ELTE Spanyol Tanszék oktatója a latin-amerikai irodalomról szóló, Párduc márványlapon című könyvével érdemelte ki az ELKH Irodalomtudományi Intézet elismerését.
Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet Modern Irodalmi Osztálya közösségeként 2015-ben alapított díjat az osztály öt éve elhunyt munkatársa, Erdődy Edit emlékére. A díjat évente ítélik oda olyan kortárs irodalmi, színházi vagy irodalomtudományi teljesítmény elismeréseként, amely a humor, az irónia, a szatíra, illetve a bevett evidenciákra való elfogulatlan rákérdezés eszközével a társadalmi megértés, a szolidaritás és humánum értékeit segíti érvényesülni. Ebben az évben az ELTE BTK Spanyol Tanszék oktatója, Kutasy Mercédesz vehette át a díjat tavaly megjelent, Párduc márványlapon – Barangolások a latin-amerikai irodalom és művészet határterületein című könyvéért.

A Jelenkor Kiadó gondozásában tavaly megjelent alkotás merész és sokszínű elemzései a kortárs perfomanszoktól kezdve, a 20. század irodalmán át egészen a mexikói barokk művészetig vizsgálódnak az irodalom határterületein. A mű a nálunk is népszerű latin-amerikai írók munkásságán túl olyan európai és magyar alkotók világába is elkalauzolja az olvasót, mint Duchamp, Malevics vagy Kassák Lajos, teszi mindezt nem túlmagyarázva, humorral és könnyedséggel. A díj átadására február 18-án kerül sor az Irodalomtudományi Intézet tanácstermében, a díjazottat Virágh András méltatja.

Kutasy Mercédesz 1978-ban született Budapesten. Művészettörténész, az ELTE Spanyol Tanszék oktatója, műfordító, aki többek között Roberto Bolaño, Javier Marías és Guillermo Cabrera Infante műveit fordította. Háromszor részesült Babits Mihály műfordítói ösztöndíjban, és három évig Kállai Ernő műkritikusi ösztöndíjban.

Forrás: litera.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.