Életműdíj a belgyógyász professzornak

Egyetem

Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézetének egyetemi tanára kapta idén a Magyar Hipertónia Társaság életműdíját.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Török Eszter emlékérmet az elmúlt két évtizedben kifejtett kimagasló tudományos, gyógyító és oktatói tevékenységéért, valamint emberi példamutatásért a Magyar Hipertónia Társaság 2015. évi Kongresszusán vehette át a professzor Siófokon. Az életműdíjat a társaság elnökségének javaslatára a vezetőség ítéli oda évente egy alkalommal.

Hazánkban minden harmadik felnőtt, a lakosság 30-35 százaléka szenved magasvérnyomás-betegségben. Páll Dénes professzor nevéhez fűződik az a 15 éves kutatómunka, melynek részeként több mint tízezer debreceni középiskolás fiatal vérnyomásást mérték meg. Megállapították, hogy minden osztályteremben ül egy magas vérnyomású diák, vagyis a tanulók 2,5 százaléka hipertóniában szenved, amit a Magyar Hipertónia Társaság is referenciaadatnak tekint. A professzor emellett szerepet vállal a minden évben Debrecenben megrendezett Hipertónia nap továbbképző szakmai konferencia megszervezésében is, melyen családorvosok, belgyógyászok, gyógyszerészek tekintik át a szív- és érrendszeri kockázatok csökkentésének aktuális lehetőségeit.

Páll Dénes megtisztelőnek tartja, hogy a társaság legmagasabb szakmai elismerését kaphatta meg idén ősszel. A Belgyógyászati Intézet egyetemi tanára az első debreceni szakember, akit életműdíjjal tüntetett ki a szakmai szervezet.